Felgördült a függöny

Egyetem

A felújított amfiteátrumban, a Debrecen Parla Italiano című darabbal indult Debreceni Nyári Egyetemi Színházi Esték sorozat.

Hirdessen nálunk! Megéri!

 

– Arról álmodom, hogy a tehetséges angolszakos színjátszók kezdeményezéséből előbb-utóbb kinő majd egy önálló színház szak is. Nyugat-Európában, valamint a tengerentúlon evidens, hogy egy nagy egyetem nem létezhet saját színház, színházi szak nélkül – hangsúlyozta Szaffkó Péter, a Debreceni Nyári Egyetem igazgatója a rendezvény csütörtöki megnyitóján.

 

Az egyetem Ökológia Tanszéke mögött található, felújított szabadtéri színpadán először az olasz nyelvet tanuló középiskolások színházi-kulturális találkozóját, a Debrecen Parla Italiano-t láthatta a közönség. Az Olasz Tanszék oktatói által koordinált mini-fesztiválon harmadik alkalommal gyűlt össze a debreceni olaszos közösség, népszerűsítve ezzel a nyelvet és kultúrát. Az esten az Ady Endre Gimnázium, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, a Svetits Katolikus Gimnázium és a Szent József Gimnázium diákjai mutatkoztak be olasz verssel, prózával, dallal vagy éppen színdarabbal.

 

A Debreceni Nyári Egyetem és a Debreceni Egyetemi Színház közreműködéséből létrejött Debreceni Nyári Egyetemi Színházi Estéken a szervezők és a fellépő csapatok tíz héten át (június 4-től egészen augusztus 12-ig) várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozaton elsősorban az egyetemre járó amatőr színészek lépnek fel. A műsort zenei programok, illetve olyan drámajátékok is színesítik, amelyek a Debreceni Nyári Egyetem magyar nyelv- és kultúra tanfolyamának hallgatói által jól ismert tankönyv, a Hungarolingua szereplőit viszik színre.

 

A következő előadáson a Csokonai Nemzeti Színház színésze, Pál Hunor a Klamm háborújával lép színpadra június 12-én. A programok ingyenesen látogathatók.