Újabb egymilliárdos vagyont zárolt a NAV Debrecenben

Gazdaság

A “vasas” bűnszervezet 13 tagja ellen költségvetési csalás és más magánokirat-hamisítás miatt folyik nyomozás.Újabb egymilliárd forint értékű vagyont zárolt egy debreceni férfi által irányított, vasipari termékekkel üzletelő bűnszervezet tagjainál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezzel már összesen négymilliárdos vagyon került zár alá – közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón, Debrecenben.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Lengyel Tibor pénzügyőr ezredes hozzátette: a bűnszervezet többnyire hajdú-bihari tagjai, köztük közismert debreceni vállalkozások vezetői, az eddigi adatok szerint három és fél milliárd forint adót csaltak el olyan áfa-visszaigénylésekkel, amelyeket soha nem fizettek be a költségvetésbe.

A “vasas” bűnszervezet 13 tagja ellen költségvetési csalás és más magánokirat-hamisítás miatt folyik nyomozás, közülük öten vannak előzetes letartóztatásban – jelezte a bűnügyi igazgató.