A rendőrség tájékoztatása szerint a 45. Debreceni Virágkarnevál idején az alábbi forgalmi rend és parkolási változások lesznek érvényben.
A karneváli menet útvonala: Petőfi tér – Piac utca – Kossuth tér – Hatvan utca – Bethlen utca – Egyetem sugárút – Nagyerdei körút – Nagyerdei Stadion.
Útlezárások
Előreláthatólag 2014. augusztus 20-án – a karneváli menet elhaladásáig – 6 óra 30 perctől 12 óráig a Petőfi téren az Erzsébet utcától a Holló János utcáig, a Piac utcán, a Kossuth téren, a Kálvin téren, a Péterfia utcán a Kálvin tértől a Hunyadi utcáig, valamint a Hatvan utcán a Kossuth tértől a Pásti utcáig minden jármű forgalma tilos.
Aznap előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 7 órától 12 óráig a Szent Anna utcán, a Miklós utcán, a Kossuth utca Sas utca – Piac utca közötti szakaszán, valamint a Széchenyi utca Piac utca – Nyugati utca közötti szakaszán minden jármű forgalma tilos.
2014. augusztus 20-án előreláthatólag 7 óra 15 perctől 12 óra 30 percig a Déri tér szervizútján a Múzeum utcától a Perényi utcáig minden jármű forgalma tilos.
2014. augusztus 20-án előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 7 óra 15 perctől 12 óráig a Bethlen utcán a Hatvan utcától a Hunyadi utcáig, a Hunyadi utcán a Rákóczi utcától a Bethlen utcáig, a Mester utcán a Csemete utcától a Bethlen utcáig, a Honvéd utcán a Bethlen utcától a Péterfia utcáig és Viola utcáig, Bethlen utcán a Hunyadi utcától a Honvéd utcáig minden jármű forgalma tilos.
A Bem tér szervizútján az Ajtó utcától a Hadházi útig, valamint a Kétmalom utcán 2014. augusztus 20-án 7 órától 8 óráig, valamint 2014. augusztus 20-án 18 órától 19 óráig minden jármű forgalma tilos.
2014. augusztus 20-án előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 7 óra 15 perctől 13 óráig valamint augusztus 20-án 19 órától 22 óra 30 percig – a tűzijáték idején – az Egyetem sugárúton minden jármű forgalma tilos.
2014. augusztus 20-án előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 7 óra 15 perctől 13 óráig a Bethlen utca Hunyadi utca és Honvéd utca, valamint az Egyetem sugárút Honvéd utca és Füredi utca közötti szakaszán minden jármű forgalma tilos.
2014. augusztus 20-án 19 órától előreláthatólag – az utcabál időtartama alatt – augusztus 21-én 1 óráig az Egyetem sugárút Nagy Lajos király tér és Egyetem tér közötti útszakaszán minden jármű forgalma tilos.
2014. augusztus 20-án 7 órától augusztus 20-án 13 óráig az Ibolya utca Bethlen utca és Libakert utca közötti szakaszán, a Thomas Mann utca Egyetem sugárút és Nádor utca közötti szakaszán, Komlóssy utcán minden jármű forgalma tilos. A tiltott helyen csak a külön engedéllyel rendelkezők és ott lakók járművei közlekedhetnek.
2014. augusztus 20-án 7 óra 15 perctől előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 13 óráig valamint augusztus 20-án 19 órától előreláthatólag – a tűzijáték idején – 22 óra 30 percig a Nagyerdei körút Simonyi utca és Egyetem tér közötti szakasza lezárásra kerül. A gyalogos forgalom korlátozására nem kerül sor. A villamosközlekedés korlátozása 8 óra 15 perctől előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 13 óráig majd 21 óra 20 perctől 22 óra 30 percig – a tűzijáték idején – történik.
2014. augusztus 20-án 7 óra 15 perctől előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 13 óráig valamint augusztus 20-án 19 órától előreláthatólag – a tűzijáték idején – 22 óra 30 percig a Nagyerdei körút Pallagi út és Egyetem tér közötti szakasza lezárásra kerül. A gyalogos forgalom korlátozására nem kerül sor. A villamosközlekedés korlátozása 8 óra 15 perctől előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 13 óráig, majd 21 óra 20 perctől 22 óra 30 percig – a tűzijáték idején – történik.
2014. augusztus 20-án 7 óra 5 perctől előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – a 13 óráig, majd 19 órától előreláthatólag – a tűzijáték idején – 22 óra 30 percig a Pallagi út és a Nagyerdei kereszteződése lezárásra kerül. A gyalogos forgalom korlátozására nem kerül sor. A villamosközlekedés korlátozása 8 óra 15 perctől előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 13 óráig, majd 21 óra 20 perctől 22 óra 30 percig – a tűzijáték idején – történik.
2014. augusztus 20-án 7 óra 15 perctől előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – 13 óráig, valamint augusztus 20-án 19 órától előreláthatólag – a tűzijáték idején – 22 óra 30 percig a Dóczi József utca Békéssy Béla Egyetem tér közötti szakaszán minden jármű forgalma tilos. A gyalogos forgalom korlátozására nem kerül sor.
2014. augusztus 20-án 22 óra 30 perctől augusztus 21-én 1 óráig – utcabál idején – a Dóczy József utca Bólyai utca és Egyetem tér közötti útszakasza lezárásra kerül. A gyalogos forgalom korlátozására nem kerül sor.
2014. augusztus 19-én 16 órától – augusztus 20-án 22 óráig a Nagyerdei körút Pallagi út és Ady Endre sugárút szakaszán minden jármű forgalma tilos. A lezárt területen csak a külön engedéllyel rendelkező járművek várakozhatnak, illetve közlekedhetnek. A gyalogos forgalom korlátozására nem kerül sor. A DKV Zrt. közösségi közlekedést szolgáló járművei 2014. augusztus 19-én üzemzárásig az útszakaszon áthaladhatnak.
Megállni és várakozni tilos az alábbi időpontokban és helyszíneken:
2014. augusztus 19-én 16 órától előreláthatólag – karneváli menet elhaladásáig – augusztus 20-án 12 óráig a Petőfi téren az Erzsébet utcától a Holló János utcáig, a Piac utcán, a Kossuth téren, a Kálvin téren, a Péterfia utcán a Kálvin tértől a Hunyadi utcáig, valamint a Hatvan utcán a Kossuth tértől a Pásti utcáig még az útburkolati jellel kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 16 órától előreláthatólag – koszorúzási ünnepség megtartásáig – augusztus 20-án 13 óráig a Déri tér szervizútján, a Szent István dombormű előtti 30 méteres útszakaszon megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 16 órától előreláthatólag augusztus 20-án 20 óráig a Déri tér mindkét oldalán, valamint a Múzeum utcán útburkolati jellel kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 16 órától előreláthatólag – karneváli menet elhaladásáig – augusztus 20-án 13 óráig a Bethlen utcán a Hatvan utcától a Hunyadi utcáig, a Hunyadi utcán a Rákóczi utcától a Bethlen utcáig, a Mester utcán a Csemete utcától a Bethlen utcáig, a Honvéd utcán a Bethlen utcától a Péterfia utcáig és Viola utcáig, Bethlen utcán a Hunyadi utcától a Honvéd utcáig az útburkolati jellel kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 16 órától előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – augusztus 20-án 13 óráig Egyetem sugárút Honvéd utca és Füredi út valamint a Füredi út és Egyetem tér közötti szakszán, majd 13 órától Egyetem sugárút Füredi út és Egyetem tér közötti szakaszán előreláthatólag – a tűzijáték végéig – 22 óra 30 percig, valamint az Egyetem sugárút Nagy Lajos király tér és Egyetem tér közötti szakaszán 22 óra 30 perctől előreláthatólag – az utcabál idején – augusztus 21-én 1 óráig az útburkolati jellel kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 16 órától előreláthatólag – a karneváli menet elhaladásáig – augusztus 20-án 12 óráig a Bajcsy Zsilinszky utcán a Piac utcától a Pásti utcáig, a Darabos utcán a Hunyadi utcától a Kálvin térig, a Fűvészkert utcán, valamint a Múzeum utcán a Fűvészkert utcától a Déri térig az útburkolati jellel kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 16 órától előreláthatólag – tűzijáték végéig – augusztus 20-án 23 óráig Bolyai utca Hatvan István utca és Dóczy József utca közötti szakaszán útburkolati jellel kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 16 órától – utcabál idején – augusztus 21-én 1 óráig Dóczy József utca Egyetem tér és Békéssy Béla utca közötti szakaszán megállni és várakozni tilos. A fenti útszakaszokon útburkolati jellel kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 16 órától augusztus 20-án 23 óráig Nagyerdei krt. Simonyi út – Egyetem tér közötti szakaszán valamint Nagyerdei körút Egyetem tér – Pallagi út közötti szakaszán ideértve a Debreceni Egyetem szervízútja mellett kialakított várakozóhelyeket – Bodega melletti parkolóhelyeket – az útburkolati jellel kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 20 órától augusztus 20-án 22 óráig Nagyerdei körút Pallagi út és Ady Endre sugárút közötti szakasza közforgalom számára megnyitott magánterületként funkcionál. A területre külön engedéllyel rendelkező járművek hajthatnak be. A lezárt területen az útburkolati jellel kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 19-én 16 órától augusztus 20-án 23 óráig a Martinovics utcán megállni és várakozni tilos.
2014. augusztus 20-án 6 órától 24 óráig a város teljes területén, ahol – a fent felsorolt területek kivételével – a várakozást „Várakozni tilos!” jelzőtábla tiltja, ott a tiltás feloldásra kerül! A „Megállni tilos!” jelzőtáblák hatálya érvényben marad.
Felhívjuk a rendezvényre látogató vendégek és a lakosság figyelmét, hogy augusztus 19-én 16 órától, amennyiben a gépjárműve az érintett útszakaszokon szabálytalanul várakozik, úgy azt a Debreceni Közterület Felügyelet elszállítja, melynek költsége a tulajdonost terheli.
A rendőrség által javasolt parkolóhelyek:
Kölcsey Központ mélygarázs – Hunyadi utca 1-3.
Halköz Üzletház mélygarázs – Széchenyi utca 8.
Apolló Üzletház mélygarázs – Miklós utca 5.
Vásárcsarnok mélygarázs – Vár utca 3.
Fórum parkolója – Csapó utca 30.
Malompark parkolója – Füredi utca 27.
Tesco Áruház parkolója – Kishegyesi út 11.
Klinika parkolója
Pallagi út
Ady Endre sugárút
Nagyerdei körút
Oláh Gábor utca
Benczúr Gyula utca
Főnix Csarnok parkolója
Rendőri forgalomirányításra számíthatnak 2014. augusztus 20-án délelőtt az alábbi útkereszteződésekben:
- Böszörményi út és Doberdó utca
- Móricz Zsigmond út és Dóczy József utca
- Pallagi út és Nagyerdei körút
- Simonyi út és Nagyerdei körút
- Füredi út és Böszörményi utca
- Mester utca és Böszörményi utca
- Segner tér
- Nyugati utca és Széchenyi utca
- Erzsébet és Miklós utca
- Árpád tér
Rendőri forgalomirányításra számíthatnak 2014. augusztus 20-án délután és este az alábbi útkereszteződésekben:
- Hunyadi utca Bethlen utca
- Egyetem sugárút és Füredi út
- Füredi út Böszörményi út
- Bem tér Füredi út
- Hadházi út és Nyíl utca
- Árpád tér
- Zákány utca Kassai út
- Zákány utca Hadházi út
- Benczúr Gyula utca Kassai út
- Hadházi út Nagyerdei körút
- Oláh Gábor utca Nagyerdei körút
- Ady Endre út és Nagyerdei körút
- Pallagi út és Nagyerdei körút
- Simonyi út és Nagyerdei körút
- Móricz Zsigmond utca és Dóczy József utca
- Doberdó utca és Böszörményi utca
Amennyiben az időjárási viszonyok szükségessé teszik– például jégeső esetén –, úgy a karnevál nézőinek, résztvevőinek a rendőrség azt javasolja, hogy a Debreceni Egyetem főépületébe, a Klinika épületébe, a Nagyerdei Stadionba, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának épületébe, a Kölcsey Központba, a Régi Városháza épületébe, a Halköz Üzletházba illetve a Nagyállomás épületébe menjenek be.