A rossz idő miatt az idei nyári színházi esték programjaiból még nem sikerült egyetlen darabot sem bemutatni a debreceni nagyerdei szabadtéri színpadon – közölte a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
Kerekes Sándor elmondta: a múlt évben teljesen megújult szabadtéri színpadon hétfőn kezdődtek volna a Debreceni Nyári Színházi Esték programjai. A nyitó előadást, Peter Shaffer Amadeus című színművét azonban a viharos idő miatt a Kölcsey központ nagytermében mutatták be. Az előadás egyébként Kulka János és Keresztes Tamás főszereplésével hatalmas sikert aratott – jegyezte meg.
Pénteken este a második bemutatót, Edward Taylor Legyen a feleségem című vígjátékát elkezdték ugyan a nagyerdei szabadtéri színpadon, de az eső miatt félbe kellett szakítani a Játékszín előadását.
A produkció díszleteit áttelepítették a Kölcsey központ nagytermébe, a szombati előadásnak már az lesz a helyszíne, és vasárnap – a pénteki előadás esőnapján – ugyancsak a Kölcseyben mutatják be a darabot – ismertette a kommunikációs vezető.
Hozzátette: az idei Debreceni Nyári Színházi Esték keretében összesen 15 produkciót mutatnak be 24 előadással, reményeik szerint a többit már a nagyerdei szabadtéri színpadon.