Fellélegezhetnek a magyarok – Oroszország helyreállítja a Moszkva-Budapest repülőjáratokat

Ország

Oroszország június 10-től újabb nyolc országgal, köztük Magyarországgal állítja helyre a még tavaly márciusban felfüggesztett rendszeres légiközlekedést, a kölcsönösség alapján – jelentették be az orosz fővárosban, Moszkvában kedden.

Budapest és Moszkva között heti két alkalommal járnak majd az utasszállítók. Oroszország emellett Ausztriával, Horvátországgal, Luxemburggal, Libanonnal, Mauritiusszal és Marokkóval újítja fel a rendszeres légiforgalmat, valamint charterjáratokat indít Albániába.

Ugyancsak június 10-től több FÁK-ország esetében sűrítik majd a járatokat Oroszországból.

A Nagy-Britanniába irányuló, korábban már felújított, de a vírus helyi változata miatt január 12-én ismét felfüggesztett légiközlekedést már szerdán újraindítja Moszkva. A korábban már szintén megnyitott, de április közepétől erősen korlátozott török és a lezárt tanzániai útiránnyal kapcsolatban az orosz fél nem vezetett be könnyítést.

Az orosz operatív törzs közleménye szerint a légiforgalom újraindítását és a járatsűrítést az tette lehetővé, hogy a járványhelyzet javult a célországokban. Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma egy nap alatt 8475-tel 5 071 917-re emelkedett a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint.

A napi növekmény 0,17 százalék, az új esetek 13,2 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 26 831-re csökkent, a halálos áldozatoké 359-cel 121 501-re, a felépülteké pedig 6715-tel 4 684 585-re emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 138,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 343 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 528 807 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

(MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük