A tanévkezdés alkalmából 1358 tanszercsomagot és több mint 600 könyvet adományoz iskolásoknak a Magyar Református Szeretetszolgálat – közölte a szervezet kommunikációs vezetője.
Dobis-Lucski Zsófia elmondta: a tanszercsomagokat a következő hetekben juttatják el magyarországi és határon túli gyerekeknek. A Radírozzuk ki a különbségeket! elnevezésű kampányban a kisebbek csak tanszereket, az idősebbek pedig a szeretetszolgálat és a Magyar Olvasástársaság együttműködésével öt kiadó – Móra Kiadó, Geopen Kiadó, Pagony Kiadó, Kálvin Kiadó és a Harmat Kiadó – jóvoltából mesekönyveket, ifjúsági regényeket, ismeretterjesztő olvasmányokat is kapnak.
Idézték Pompor Zoltánt, a Magyar Olvasástársaság elnökét, aki kiemelte: kutatások mutatják, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek naponta 15 percet mesélnek és vannak saját könyveik, lényegesen jobb a szövegértésük, illetve jobban szerepelnek az iskolában.
A felajánlást Szilágyi Kinga, a Magyar Református Szeretetszolgálat szociális és adománykoordinációs szolgálatvezetője vette át, aki azt mondta: a Magyar Olvasástársasággal olyan programokat, köztük könyvgyűjtéseket, módszertani segédanyagok kidolgozását, olvasótársképzést szeretnének megvalósítani, amelyek kézzelfogható segítséget adnak a családoknak ahhoz, hogy a gyermekeiknél a mesehallgatás és a könyvolvasás mindennapos élménnyé váljon.