Debrecen és Moszkva között indít járatot a Wizz Air
Debrecen és Moszkva között indít járatot december 18-tól a Wizz Air diszkont légitársaság – közölte Váradi József vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Debrecen és Moszkva között indít járatot december 18-tól a Wizz Air diszkont légitársaság – közölte Váradi József vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szeptember 1-jén, pénteken ünneplik Hajdúszoboszlón a Város napját.
A History lép fel szeptember 1-jén a hajdúszoboszlói Rock Caféban.
A kivitelező tájékoztatása alapján a Segner tér irányába található Agrártudományi Centrum elnevezésű megállóhely a mai napon, 2017. augusztus 31-én 13 órától ismét használható lesz.
Pénteken megkezdődik a 2017/18-as tanév, melyhez igazodik a helyi járatok közlekedése is.
Lezárják a Szabó Lőrinc utcát, az Akadémia és Babits Mihály utcai körforgalom között, ezért 2017. szeptember 1-jén 15 órától előre láthatólag 2017. szeptember 3-án 12.00 óráig a 11-es autóbuszok mind a két irányban terelőútvonalon közlekednek.
Az Európa Kulturális Főváros pályázati tapasztalatairól, gazdasági alapú kultúrafejlesztésről tárgyalt Újvidéken Komolay Szabolcs alpolgármester, Somogyi-Tóth Dániel, az EKF Debrecen 2023 Programiroda ügyvezetője, Porkoláb Gyöngyi, az EKF Debrecen 2023 Programiroda operatív igazgatója és Méhes Márton, nemzetközi kulturális menedzser, a debreceni EKF pályázat Tanácsadó Testületének tagja 2017. augusztus 30-án.
Az önkormányzat megküldte szokásos jelentését, amiből megtudhatjuk, hol végeznek munkálatokat Debrecen útjain, utcáin.
A Katasztrófavédelem lakástűz és az oltási munkák miatt teljes szélességében lezárta a Gönczy Pál utcát.
Megduplázódhat és elérheti a hatezret az üzleti szolgáltatói szektorban dolgozók száma Debrecenben – mondta a város polgármestere szerdán Debrecenben, a Forest Office irodaház alapkőletételén.