Megújuló energiával üzemelő zoocsemge automatát adtak át a debreceni állatkertben
A mai modern Állatkertek küldetésükből adódó egyik feladata az innovatív és környezettudatos technológiai megoldások alkalmazása és megismertetése látogatóikkal.
A mai modern Állatkertek küldetésükből adódó egyik feladata az innovatív és környezettudatos technológiai megoldások alkalmazása és megismertetése látogatóikkal.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a nyári hónapokban kiemelt figyelmet fordít a vendégek zavartalan pihenésének biztosítására.
Először rendezi meg a Humanitárius Települések véradását a Magyar Vöröskereszt. Megyénkből Hajdúböszörmény és Komádi csatlakozik az akcióhoz – mindkét település az idén nyerte el a komoly címet.
Az önkormányzat legutóbbi tájékoztatása szerint az alábbi helyeken végeznek útfelújítást Debrecenben.
Természetismereti, madármegfigyelő séta a Hortobágy-halastavi tanösvényen.
2017 július 17-én, hétfőn kezdődik és augusztus 18-án péntekig tart az ítélkezési szünet a bíróságokon.
A debreceni önkormányzat az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is közbeszerzési eljárás keretében választotta ki azt szolgáltatót, aki külön megrendelésre végzi el Debrecen közigazgatási területén a légi úton történő szúnyog- (-imágó) irtást.
Az Új Főnix Terv keretében 2017. július 3-án indult belvárosi nagyfelületű aszfaltozás I. üteme a Széchenyi utca Piac utca felőli szakaszán a hétvégére elkészül, és újra korlátozások nélkül használhatják a közlekedők – tájékoztatott az önkormányzat.
A teljes vér semmivel sem pótolható az egészségügyben, hiszen a vörösvértesteket és az éltető folyékony szövet összes alkotóelemét tartalmazza. „Tölts fel másokat is! Adj vért!” – így emlékeztet a nyári feltöltődések időszakában véradásra a Magyar Vöröskereszt.
Folytatólagosan, társtettesként elkövetett adócsalás, pénzmosás, csalás, közokirathamisítás bűntette és magánokirat-felhasználás vétsége miatt mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a három vádlottat, akik 510 millió forint értékben vettek fel hiteleket strómanok által létrehozott cégek segítségével.