Indul a Cívis Kör – debreceniek találkoztak Budapesten
Civil kezdeményezésre, az EKF Debrecen 2023 programmal együttműködve 2017. június 26-án Budapesten szervezték meg a Jövő Debrecene című workshopot.
Civil kezdeményezésre, az EKF Debrecen 2023 programmal együttműködve 2017. június 26-án Budapesten szervezték meg a Jövő Debrecene című workshopot.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa a másodfokú felülbírálat során szakértő meghallgatásával tisztázta a vádlott javára írható körülményeket és megállapította, hogy a vádlott bár többször szúrt a sértett felé, azonban csak egy, a mellkast ért, de csak jelentéktelen sérülés igazolható megalapozottan.
Melléknap (parhelia) vagy naphalo nevű légköri jelenség naplementekor Debrecen határából fotózva 2017. június 27-én.
Évi többmilliárd forint forgalmú piaca épülhet ki csak belföldön az egészséget támogató, “okos” élelmiszereknek, elsősorban a sütő- és édesipar területén a Hajdúsági Sütödék-csoport várakozásai szerint.
Különösen nagy kárt okozó csalás, pénzmosás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék kedden három romániai vádlottat, aki 2014-ben 515 millió forintot csalt ki a Tiszántúli Református Egyházkerülettől, de megkárosította például a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) és a miskolci megyei kórházat is – tájékoztatta a nem jogerős első fokú ítéletről a […]
Rekordszámú résztvevőre számítanak a szervezők a Science on Stage (Tudomány a színpadon) oktatási fesztiválon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg Debrecenben, a Kölcsey Központban.
Idén 9. alkalommal kerül megrendezésre a Hajdú Bokréta Hagyományőrző Csoport és a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ által szervezett arató nap.
A Paderborni Német-Magyar Baráti Társaság 25 éve alakult, míg Debrecen és Paderborn városa között 23 évvel ezelőtt született testvérvárosi megállapodás.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
A Munkaerő-piaci együttműködés kialakítása és megvalósítása Debrecenben című projektet mutatta be Barcsa Lajos alpolgármester 2017. június 26-án a Hotel Lyciumban.