Nevet kapott a debreceni állatkert kistigrise
A sok ötlet, javaslat közül végül a Dáriusz név győzött, így hívják tehát a nemrég született debreceni kistigrist.
A sok ötlet, javaslat közül végül a Dáriusz név győzött, így hívják tehát a nemrég született debreceni kistigrist.
A két vádlott ellen a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség lőfegyver engedély nélküli megszerzésével elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Debreceni Járásbíróságra.
Elhunyt Szabó István, volt országgyűlési képviselő, a volt MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagja, az egykor híres nádudvari Vörös Csillag MGTSZ elnöke – közölte a család közeli barátja vasárnap az MTI-vel.
Előretolt műveleti bázist telepített az április vége óta kizárólag magyar katonákból álló KFOR Tartalék Harcászati Zászlóalj június elején, az orahovaci lőtéren.
A debreceni civilekből álló Nativ azt vette észre, hogy a főpályaudvar látványtervein nem szerepel az a hatalmas kocsánytalan tölgy, ami a debreceni Nagyállomás épülete előtt található. Mi lesz, ha elkezdik az építkezést?
Türk László, a nemrég megválasztott fideszes képviselő egyszerűen áthozatta a játékokat a Holló János utcáról, és saját körzetében, a Pandúr utcán “új játszóteret” avatott fel velük.
Facebookon tett közzé egy nyílt levelet Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere, és arra kéri Orbán Viktort, hogy adjon pénzt sportcsarnok építésére.
Dombostanyán ért célba az első Dorcas tanszeradomány a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 10. A osztálya jóvoltából.
A korábban kialakított Ifjúsági Stratégiához kapcsolódóan részben pályázati forrásból, a Református Hitélet Alapítvány és az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület közreműködésével valósulhat meg Hajdúnánáson a Települési Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati választás.
Koncertek, vetélkedők, drogellenes élőlánc, tanévzáró party – többek között ilyen és ehhez hasonló programok várták azokat a diákokat, akik kilátogattak a város főterére június 15-én.