A DKV hét munkatársa vesztette életét az 1944-es bombázásban, melynek során debreceni szállítási vonalakat támadtak amerikai gépek.
A hetven éve történt eseményekről emlékeztek meg pénteken délelőtt a DKV Salétrom utcai telephelyén. A bombázás évfordulóján emlékparkot avatott a DKV.
A történetírás szerint a több hullámban zajló légi csapás során 102 bombázó több mint 200 tonna bombát dobott le a vasútállomásra azért, hogy az ahhoz kapcsolódó vágányhálózatot megsemmisítse. A pontatlan navigáció következtében az eredeti célponttól távolabb bombatalálat ért beépített területeket is, súlyos károkat okozva ezzel a DHV Salétrom utcai telephelyén.
Hetvenhét különböző erejű légibomba csapódott be oda, megsemmisítve a tekercselő, festő, asztalos, felújító és forgácsoló műhelyt, három motorkocsit, az 1943. januárban forgalomba állított három sínautóbuszt, egy budapesti és öt debreceni pótkocsit valamint a Petőfi téri Igazgatósági épületet.
A bombázások következtében súlyosan megrongálódott három motorkocsi, valamint több helyen a pálya és a felsővezeték-rendszer is jelentősen károsodott. A forgalmat a Bika Szálloda – Nagyerdő szakaszon 1944. június 10-re, a Nagyállomás – Bika Szálló szakaszon július 7-re sikerült visszaállítani. Az égető járműhiány csökkentése érdekében Nagyváradról bérelt járműveket
a Társaság.
A súlyosan megrongálódott Salétrom utcai telep helyett a járműveket a Nagyerdőn tárolták,
de a szeptember 1-jei újabb légitámadásban ez az ideiglenes telephely is megsemmisült.
Az újabb bombázások során a DHV hálózatát hat bombatalálat érte, melyből öt a fővonalat találta el.
dehir.hu