Horvátország, Opatija, strand, Adria tenger, tenger, tengerpart, nyaralás, utazás, turizmus

Horvátországban nőtt a turizmusból származó bevétel

Gazdaság

Az év első hat hónapjában Horvátországban nőtt a külföldi turistáktól származó bevétel, amely így elérte a 4,13 milliárd eurót (mintegy 1640 milliárd forint), ami 7,5 százalékkal, azaz 288,3 millió euróval több, mint tavaly ugyanezen időszakban – közölte hétfőn az idegenforgalmi minisztérium a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva.

Tonci Glavina turisztikai miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a pénzügyi mutatók is azt igazolják, hogy Horvátországnak “egész éves úticélként sikerült pozícionálni magát”. A rekordot jelentő előszezon után most a külföldi turistáktól származó bevétel is rekordmagas – hangsúlyozta.

Reményét fejezte ki továbbá, hogy a turizmus fejlesztésére irányuló új tervek még erőteljesebb növekedést hoznak a horvát idegenforgalomban.

A külföldi turistáktól származó bevétel a második negyedévben 3,32 milliárd euróval nőtt, ami 4,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

(MTI)