Kiss Nikoletta arany-, a debreceni Sibalin Flóra pedig bronzérmet szerzett a balatonfüredi junior nyíltvízi úszó-világbajnokságon, a junior lányok szombati 7,5 kilométeres versenyében, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök indított el.
A viadalon 35-en indultak, s – a hazai szövetség beszámolója szerint – a két magyar versenyző folyamatosan az élbolyban haladt. Kiss az utolsó körben vágott az élre, s elképesztő tempót diktálva a záró ezer méteren sikerült megőriznie előnyét a versenyt egy ideig vezető orosz Anasztaszia Azarovával szemben. Végül 1.5 másodperces előnnyel elsőként csapott a célba. A hasonlóan taktikusan versenyző Sibalin hatalmas hajrával kaparintotta meg a harmadik helyet.
“Az elején szándékosan nem akartam az élre vágni, a brit lány megpróbálta, de ezt a taktikát eddig egyetlenegy versenyző tudta sikerre vinni, Risztov Éva, őt pedig aligha tudjuk mi, juniorok utánozni, azaz bíztam benne, hogy a brit sem bírja végig az iramot” – idézte fel a versenyt Kiss Nikoletta. “Az orosz viszont nagyon tapadt ránk, azaz tudtam, hogy nem hagyhatom az utolsó egyenesre a hajrát, mert akkor lehet, hogy érmet nyerek, de nem a legfényesebbet. Az ötödik kör háromnegyedénél robbantottam, és végül is ez működött. Ehhez nagyon kellett a júliusi Eb-ezüst, az óriási lökést adott – most pedig kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy itt, a magyar tengerben, magyar nézők előtt ilyen sikert értem el.”
“Az Európa-bajnokságon megpróbáltam az élre állni, de rá kellett jönnöm, ez nem működik. Nagyon sokat tanultam az ottani versenyből, ezért lehettem most érmes” – mondta Sibalin Flóra. “Az első hatba szerettem volna kerülni, úgyhogy kimondhatatlanul boldog vagyok ezzel a bronzéremmel!”
A másik szombati versenyen, az ifjúsági fiúk 5 kilométeres viadalán az amerikai Taylor Abbott diadalmaskodott, megelőzve két kínai riválisát. A magyarok közül Drigán Zoltán a 15., Miksi Richárd a 30. helyen végzett.
Eredmények:
junior lányok, 7,5 km:
1. Kiss Nikoletta 1:32:42.27 ó
2. Anasztaszia Azarova (orosz) 1:32:43.73
3. Sibalin Flóra 1:32:46.53
ifjúsági fiúk, 5 km:
1. Taylor Abbott (amerikai) 56:13.32 p
2. Jang Csin-tung (kínai) 56.17.64
3. Csiao Csung-ji (kínai) 56.18.33
…15. Drigán Zoltán 58:20.24
…30. Miksi Richárd 1:00:43.42 ó