Terrortámadás Nizzában, rengeteg halott

Rendőrség

Az ünneplő tömegbe rohant egy teherautó Nizzában. amíg az emberek az ünnepi, Bastille Nap-i tűzijátékot nézték a tengerparton.

08:00

84-re emelkedett a nizza tengerparti sétényán talált áldozatok száma a legfrissebb francia hírek szerint. Új hír még, hogy a tűzharcban megölt sofőr kamionjában működésképtelen gránátokat és valódinak látszó, de működésképtelen lőfegyvereket is találtak.

01:30

Egy szemtanu BFM TV-nek azt mondta, hogy a sofőr azt üvöltözte, hogy “Allah Akbar”. Beszámolók szerint a tehereautó egyre gyorsítva, körülbelül óránként 70 kilométeres sebességgel hajtott át az embereken.

01:13

A Külgazdasági és Külügyminisztérium egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben – közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán.

A szóvivő elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről.

A sérült nő telefonon hívta fel székesfehérvári édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget.

Menczer Tamás tájékoztatása szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van, hogy megkérdezze, miben tud segíteni, illetve az érintettek hol és hogy vannak. Emellett a 00 33 683 254 362-es ügyeleti telefonszámon várják a kérdéseket, bejelentéseket.

01:00

A Le Figarónak egy rendőrségi forrás 73 halottról beszélt. Több mint 100 sérült lehet, 50 ember állapota súlyos.

A külügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a sofőrt lelőtték, az autóban gránátokat, robbanószerkezeteket találtak.

 

23:45

A rendőrség adatai szerint több mint 60 halottja van a nizzai teherautós támadásnak. A BFM francia televízió beszámolója szerint a teherautón terroristák voltak, akik előbb az tömegbe lőttek, majd tűzpárbajt vívtak a rendőrökkel. A CNN ugyanakkor szemtanukra hivatkozva azt közölte, hogy egyetlen ember követte el a támadást, ő vezette a teherautót és ő lövöldözött. A sofőrt lelőtték a rendőrök.

Francois Hollande francia elnök a nizzai gázolást követően azonnal visszatért Párizsba Avignonból, és a belügyminisztérium épületébe csütörtök éjjel válságtanácskozást hívott össze a terrortámadásként kezelt gázolás ügyében – foglalta össze a történteket az origo.hu.