Sárközi Ákos és felesége

Sárközi Ákos szerint előző életében a felesége a szolgálója volt

Bulvár

A Konyhafőnök séfje úgy érzi, már előző életében is ismerhette feleségét, akivel öt éve vannak együtt.

Sárközi Ákos a Story magazinnak mondta el, hogy szerinte milyen volt a kapcsolat kettejük között évszázadokkal ezelőtt, szavait a 24.hu írta meg.

Olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást, és előző életünkben is kapcsolatban álltunk volna. Bár ennek nem jártunk utána, de el tudom képzelni, hogy én a korábbi életemben valamilyen uralkodó lehettem, Évi pedig az én szolgálólányom volt

– mondta viccesen Ákos séf, aki aztán komolyra fordította a szót és elárulta, első találkozásuk olyan volt, mint egy karmikus robbanás. Egy festőkurzusra jelentkezett feleségéhez, Évihez, akivel olyan kellemesen elbeszélgettek, annyira egymásra hangolódtak, hogy észre sem vették, hogy még csak ecsetet sem ragadtak. A második randevújukon pedig már mindketten tudták, hogy egymásnak vannak teremtve.

Fotó: Facebook/Sárközi Ákos Séf