Berki Mazsi

Székesfehérvárra költözött párjával Berki Mazsi

Bulvár

Már hónapokkal ezelőtt elköltözött Budapestről Berki Krisztián özvegye, hogy új életet kezdjen szerelmével.

Nemrég még azt pletykálták, valaki lecsaphatta Mazsi kezéről a gazdag üzletembert, de a Bors megtudta, minden a legnagyobb rendben van közöttük, olyannyira, hogy már össze is költöztek, családként élvezik a mindennapokat Budapesttől távol. A lap a szerelmesek egyik ismerősétől megtudta, bár összeköltöztek, de teret is adnak egymásnak, hogy mindenki intézhesse a saját dolgait is.

Mindemellett arra is szánnak időt, hogy kettesben töltődjenek a szerelmesek. Zoltán nagyon figyelmes Mazsival, igyekszik mindenben a támasza lenni a gyermekét illetően is

– nyilatkozta az ismerősük a lapnak.

Berki Mazsi megerősítette, nem véletlenül szúrták ki őt a követői egyre gyakrabban Székesfehérváron, januárban ugyanis oda költöztek a párjával, ott próbálja újjáépíteni és újrakezdeni az életüket.

Kecskeméti vagyok, kezdünk újra beilleszkedni a vidéki életbe. Bár Fehérvár kisebb, mint a szülővárosom, de nagyon megszerettem és jól érzem magam itt

– nyilatkozta Mazsi, akit élete egy része viszont még mindig Budapesthez köt, ezért hetente egy-két alkalommal a fővárosba utazik.

A magánéletéről bővebben nem akart nyilatkozni, mert tanult a múlt hibáiból és szeretné azt megóvni a nyilvánosságtól. Egy évvel ezelőtt elhunyt férjével kapcsolatban elmondta, médiaszemélyiségként mindenki szeme előtt élték az életüket, amivel ő már akkor sem értett egyet, és nagyon jó érzés számára, hogy az utóbbi időben már nem így van.

A social media platformjaimon egy-egy pillanatot meg szoktam osztani a követőimmel, és ezt nagyon szívesen teszem. Tudom, hogy sokan kíváncsiak a velem kapcsolatos dolgokra, de majd mindennek eljön a maga ideje

– mondta Berki Mazsi.