Lottósorsolás, szerencsejáték

50 év után visszatér a Szerencsejáték Zrt. lakásnyeremény-játéka

Gazdaság

A Szerencsejáték Zrt. várhatón 15 százalékkal meghaladja az idénre tervezett számait az új lakásnyeremény játékának is köszönhetően, amelyet az OTP Csoporttal együttműködve szervez – tájékoztatott Mager Andrea, a társaság elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten hétfőn.

Kiemelte, hogy az értékes tárgyi nyereményeket – köztük az ingatlant – azok között a játékosaik között sorsolják ki, akik rendelkeznek úgynevezett játékoskártyával.

Jelenleg egymillió ilyen ügyfelük van, az év végéig azonban a szám várhatóan 1,3 millióra növekszik – tette hozzá. A játékoskártya programot a vállalat hat évvel ezelőtt indította, a termék egy kényelmi funkciót takar, illetve a felelős játékra ösztönzi a résztvevőket – ismertette.

Elmondása szerint a kártyát aktívan használó játékosok egy 110 millió forint értékű penthouse jellegű budapesti lakást nyerhetnek, ezen felül hetente egymillió forint értékű nyereményt sorsolnak ki közöttük.

A nyereményjáték augusztus 28-tól indul és március 3-áig tart, amikor ki is sorsolják a nyertest.

Húsz évig minden évben volt lakássorsolás, szép hagyományt élesztünk újra: 50 év óta először a lottótársaság újra lakást kínál

– fogalmazott Mager Andrea.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az eseményen megjegyezte, hogy több szempontból is személyesen közel áll a szerencsejátékhoz, a bank szervezte például korábban a lottózást, amelynek legnagyobb eseménye mindig a lakás-, később a nyaralósorsolás volt. Több mint ötszáz lakást és 220-nál is több nyaralót sorsoltak ki, ezen kívül autót, háztartási eszközöket is lehetett nyerni – idézte fel.

Azzal folytatta, hogy a lottó a mai napig nagyon népszerű, nem hasonlítható más szerencsejátékhoz. Az elnök-vezérigazgató tájékoztatott arról is, hogy idén hatszáz lakást terveznek építeni. A nyereményjátékba bevont, jól felszerelt ingatlan Somfa Ligetnél, Kőbányán lesz, annak adóját is átvállalják a szervezők – fűzte hozzá.

(MTI)