A szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével és a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előzetes engedély hiányában kizárja a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező biztosított személy által egy másik tagállamban sürgősen igénybe vett beavatkozással kapcsolatos költségek megtérítését

Helyi hírek

A szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének ilyen korlátozása nem arányos, és sérti az irányelvet

1987 során WO magyar állampolgár bal szemén retinaleválás történt, azóta a bal szemére nem
lát. WO jobb szemén 2015 során zöldhályogot diagnosztizáltak. A WO által több magyar
egészségügyi intézményben igénybe vett ellátások hatástalanok maradtak, és az érintett látótere
egyre jobban beszűkült, a szemnyomás pedig folyamatosan magas értékeket mutatott.

2016. szeptember 29-én WO felvette a kapcsolatot egy Recklinghausenben (Németország)
praktizáló orvossal, akitől 2016. október 17-ére kapott időpontot orvosi vizsgálatra. Az orvos arról
tájékoztatta WO-t, hogy a tartózkodását 2016. október 18-ig meg kellene hosszabbítania, amikor is
adott esetben szemészeti beavatkozásra kerül sor.

Időközben egy Magyarországon elvégzett orvosi vizsgálat megállapította, hogy WO szemnyomása
jóval meghaladja az elfogadhatónak tekintett szintet. A 2016. október 17-én Németországban
elvégzett vizsgálatot követően az e tagállamban praktizáló orvos úgy vélte, hogy a szemészeti
beavatkozást sürgősen el kell végezni WO vakságtól való megmentése érdekében. A WO-n 2016.
október 18-án végrehajtott műtét sikeres volt.

A Németországban igénybe vett egészségügyi ellátással kapcsolatos költségek megtérítése iránti
kérelmet a magyar hatóságok elutasították arra hivatkozással, hogy ezen ellátás olyan tervezett
gyógykezelés volt, amelyre WO nem kapott a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló
uniós rendeletek (a továbbiakban: rendeletek) által előírt előzetes engedélyt.

A Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország), amely a fent említett
egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését elutasító határozattal szemben benyújtott kereset
tárgyában eljár, arra a kérdésre vár választ a Bíróságtól, hogy a rendeletekkel, a határon átnyúló
egészségügyi ellátásról szóló irányelvvel vagy a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével
ellentétes-e az akképpen értelmezett tagállami szabályozás, hogy az minden esetben kizárja a
másik tagállamban előzetes engedély nélkül igénybe vett egészségügyi ellátás megtérítését,
függetlenül a beteg egészségi állapotától és a szóban forgó ellátás sürgős jellegétől.

A mai napon hozott ítéletében a Bíróság először is a rendeletek értelmezése körében megállapítja,
hogy a biztosított személy által a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban kizárólag e
személy saját elhatározásából igénybe vett egészségügyi ellátások az említett rendeletek                                                              értelmében vett tervezett gyógykezelés fogalmába tartoznak, amelynek a megtérítése a lakóhely
szerinti tagállam illetékes intézménye által kiadott előzetes engedélyhez kötött.

Ebben az összefüggésben a Bíróság felhívja azon ítélkezési gyakorlatát, amely szerint a
biztosított személy a valamely másik tagállamban nyújtott ellátás megkezdése előtt
szabályszerűen kiadott előzetes engedély hiányában is jogosult arra, hogy az illetékes intézmény
közvetlenül megtérítse számára az ezen ellátással kapcsolatban felmerült költségeket azon
összeg erejéig, amelyet ezen intézmény rendesen akkor vállalt volna át, ha a biztosított személy
rendelkezett volna ilyen engedéllyel. Ez a lehetőség különösen akkor nyílik meg, ha a biztosított
személy az egészségi állapotával vagy az annak szükségességével összefüggő indokok miatt,
hogy sürgősen ellátásban részesüljön, olyan helyzetben volt, amely megakadályozta őt abban,
hogy ilyen engedély iránti kérelmet nyújtson be, vagy hogy bevárja az illetékes intézménynek az
engedély iránti kérelemre vonatkozó határozatát (a továbbiakban: egyedi körülmények).

E célból az illetékes intézmény feladata, hogy a nemzeti bíróság felügyelete mellett megvizsgálja,
hogy egyrészt az elé tárt ügyet egyedi körülmények jellemzik-e, másrészt pedig hogy egyébként
teljesülnek-e az illetékes intézmény általi megtérítésre vonatkozó, a 883/2004 rendelet 20. cikke
(2) bekezdésének második mondata szerinti feltételek.

A jelen esetben a Bíróság az egyedi körülmények fennállásával kapcsolatos első feltételt illetően
rámutat arra, hogy a Magyarországon 2016. október 15-én végzett vizsgálat – amelynek
eredménye megerősítette azon szemészeti beavatkozás sürgősségét, amelyen WO 2016. október
18-án Németországban ténylegesen átesett – annak jelzéséül szolgálhat, hogy WO nem tudta
volna bevárni az illetékes intézmény engedély iránti kérelemre vonatkozó határozatát.
Mindazonáltal a magyar bíróság feladata, hogy az alapeljárás sajátos körülményeinek
összességére tekintettel megvizsgálja, hogy a fent említett mindkét feltétel teljesül-e.

Amennyiben a magyar bíróság megállapítaná, hogy WO a rendeletek alapján nem jogosult a
számára Németországban nyújtott ellátások költségeinek megtérítésére, a Bíróság másodszor azt
vizsgálja, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével és az ezen elvet konkrét formába
öntő irányelvvel ellentétes-e az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyről az alapeljárásban van
szó, amely minden esetben kizárja a biztosított személy részére valamely más tagállamban
előzetes engedély nélkül nyújtott egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését, még akkor is, ha
fennáll annak reális veszélye, hogy e személy egészségi állapota visszafordíthatatlanul károsodik.

E tekintetben a Bíróság megállapítja, hogy az olyan előzetes engedélyezési rendszer, mint
amelyet az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás vezetett be, a szolgáltatásnyújtás
szabadsága korlátozásának minősül.

Ami a magyar kormány azon érvét illeti, amely szerint az ilyen korlátozást az egészségügyi
ellátások optimális tervezésének és igazgatásának lehetővé tételére, valamint az ezen ellátásokkal
kapcsolatos költségek ellenőrzésének biztosítására irányuló célkitűzés igazolja, a Bíróság rámutat
arra, hogy e követelményre csupán a kórházi ellátások és a jelentősebb nem kórházi
ellátások tekintetében lehet hivatkozni, következésképpen az nem fogadható el az orvosi
konzultáció esetén. A magyar bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy a szóban forgó
szemészeti beavatkozás az ellátások e két kategóriájának valamelyikébe tartozik-e.

Amennyiben a magyar bíróság azt állapítaná meg, hogy a szóban forgó szemészeti beavatkozás
kórházi ellátásnak vagy jelentősebb nem kórházi ellátásnak minősül, a Bíróság úgy véli, hogy az
olyan nemzeti szabályozás, amely előzetes engedély hiányában még a fent említett egyedi                                                                            körülmények esetén is kizárja az ilyen ellátás költségeinek illetékes intézmény általi megtérítését,
jóllehet egyébként teljesülnének az ilyen megtérítés feltételei, a szolgáltatásnyújtás
szabadságának aránytalan korlátozását valósítja meg, és sérti az irányelvet.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük