Az uniós jog nem zárja ki a bírói hibáért való állami felelősséggel és a rosszhiszeműség vagy
súlyos gondatlanság esetén az állam által az érintett bíró ellen indított megtérítési keresettel
kapcsolatos nemzeti rendelkezéseket, feltéve hogy e rendelkezések kellő garanciákat biztosítanak
Románia az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékonysága javításának céljából, valamint az
Unióhoz való csatlakozásával kapcsolatos tárgyalások keretében elfogadta az úgynevezett
igazságügyi törvényeket. A Bizottság a 2006/928/EK határozattal létrehozta az „együttműködési
és ellenőrzési mechanizmust” (a továbbiakban: MCV), amelynek keretében időszakos jelentéseket
bocsát ki a Románia által az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékony működése
tekintetében teljesített előrehaladásról. A román kormány 2018 szeptembere és 2019 márciusa
között öt sürgősségi rendeletet fogadott el, amelyek módosították és újabb rendelkezésekkel
egészítették ki az igazságügyi törvényeket. E módosítások némelyikét a 2018. és a 2019. évi
MCV-jelentés kedvezőtlenül értékelte.
Ennek tükrében több román bíróság kérdéseket intézett a Bírósághoz, amelyekben azt kérik, hogy
a Bíróság tisztázza az MCV és az annak alapján elfogadott időszakos jelentések jellegét, jogi
kötőerejét és hatásait. A Bíróságtól azt is kérik, hogy tegye egyértelművé, hogy a Bizottság
jelentéseiben foglalt ajánlások kötelezőek-e a román hatóságokra nézve.
Ezenkívül e reformnak három intézményi vonatkozása is érintett: az igazságügyi felügyelet
vezetőjének ideiglenes kinevezése, továbbá az ügyészség keretében az igazságszolgáltatási
rendszeren belül elkövetett bűncselekmények nyomozásával megbízott különleges ügyosztály
létrehozása, valamint a bírák anyagi felelősségével kapcsolatos rendelkezéseket érintő változások.
A Bíróságtól annak eldöntését kérik, hogy mindezek összhangban vannak-e a jogállamiság, a
hatékony bírói jogvédelem és a bírói függetlenség elveivel, amelyeket az uniós jog számos
rendelkezése biztosít.
A mai napon ismertetett indítványában Michal Bobek főtanácsnok először is azt javasolja, hogy a
Bíróság állapítsa meg, hogy az „együttműködési és ellenőrzési mechanizmus” létrehozásáról
szóló határozat olyan uniós intézményi aktus, amelyet érvényesen fogadtak el a
csatlakozási szerződés alapján, és amely Romániával szemben kötelező. Ugyanakkor a Bizottság által e mechanizmus alapján összeállított időszakos jelentések jogilag nem
kötelezőek, viszont azokat megfelelően figyelembe kell vennie e tagállamnak.
A főtanácsnok mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy az MCV-határozat az EUMSZ 288. cikk
negyedik bekezdése értelmében vett olyan határozat, amelyet a Bizottság a csatlakozási okmány alapján fogadott el, és amely a címzettjeivel szemben teljes egészében kötelező. Az MCV-
határozat 4. cikke értelmében e határozat címzettjei a tagállamok. Még ha e határozatelfogadásának időpontjában Románia még nem is volt tagállam, a csatlakozást megelőzően
elfogadott uniós jogi aktusok kötelező jellege következik a csatlakozási okmány 2. cikkéből, amely
akként rendelkezik, hogy a csatlakozás időpontjától kezdődően az intézmények által a
csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusok Románia számára kötelezőek. A meg nem felelés
következményei – az esetleges kötelezettségszegés uniós jog általános eszközei révén történő
megállapítására és szankcionálására vonatkozó lehetőségeken kívül – a Romániának a belső
piacban és a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben való
részvételére gyakorolt jelentős hatásokhoz is vezethetnek.
Ugyanakkor Bobek főtanácsnok megjegyzi, hogy a Bizottság által kibocsátott jelentéseknek nincs
kötelező ereje, a nemzeti bíróságok pedig nem támaszkodhatnak az MCV-jelentésekben
megfogalmazott ajánlásokra annak érdekében, hogy mellőzzék a nemzeti jogszabályokban foglalt
azon rendelkezések alkalmazását, amelyekkel kapcsolatban úgy vélik, hogy azok ellentétesek az
ilyen ajánlásokkal. Románia úgy alakíthatja ki a nemzeti intézményeit és eljárásait, ahogyan azt
megfelelőnek ítéli, viszont be kell mutatnia, hogy azok miként járulnak hozzá az MCV-határozatban
foglalt kritériumok teljesítéséhez.
Az MCV jellegének és joghatásainak tisztázását követően Bobek főtanácsnok arra a
következtetésre jut, hogy az MCV-határozat megalapozza a Charta alkalmazhatóságát, ideértve
annak 47. cikkét is. Jóllehet az EUSZ 19. cikk bekezdését szintén alkalmazni lehetne, a
főtanácsnok néhány óvatosságra intő javaslattal együtt kifejti, hogy miért nem lenne feltétlenül a
legjobb megközelítés az, ha ezen ügyek értékelését kizárólag az EUSZ 19. cikk bekezdésére
alapítanánk.
Miután tisztázza az alkalmazandó uniós jogi rendelkezésekből eredő mércéket és az e
rendelkezésekre alapított értékelés jellegét, Bobek főtanácsnok másodszor azt javasolja, hogy a
Bíróság állapítsa meg, hogy az uniós joggal ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések,
amelyek alapján a kormány az általában alkalmazandó jogi szabályoktól eltérve az
igazságszolgáltatási rendszeren belüli fegyelmi vizsgálatok lefolytatásáért felelős szerv
vezető tisztségeibe történő ideiglenes kinevezésre vonatkozó olyan rendszert fogad el,
amelynek gyakorlati hatása egy olyan személy tisztségébe történő visszahelyezése, akinek
a megbízatása már lejárt.
A főtanácsnok emlékeztet arra, hogy az uniós jog nem ír elő meghatározott modellt a bírói kar
tagjaira vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszerek szervezetét illetően. A függetlenség
követelménye azonban azt feltételezi, hogy a bírákra vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszer
tartalmazza az ahhoz szükséges garanciákat, hogy elkerülhető legyen annak veszélye, hogy ezt a
rendszert a bírósági határozatok tartalmának politikai felülvizsgálatát szolgáló rendszerként
alkalmazzák.
A főtanácsnok megjegyzi, hogy az igazságügyi felügyelet kulcsfontosságú szerepet játszik a
fegyelmi eljárás keretében, mivel lefolytatja az előzetes vizsgálatot. A fegyelmi eljárások
kezdeményezéséért felelős szervnek legalább bizonyos fokú működési és vizsgálati
függetlenséggel kell rendelkeznie.
E tekintetben a főtanácsnok kiemeli: annak, hogy az igazságügyi felügyelet vezetőinek ideiglenes
kinevezése sürgősségi rendelettel, az ilyen kinevezés esetén általában meghallgatandó szervvel való konzultáció nélkül történik, nem csupán az a célja, hogy biztosítsa a tisztség betöltésének
folytonosságát, hanem ez azzal a gyakorlati hatással jár, hogy a törvénnyel kialakított eljárástól
eltérő eljárással visszahelyez tisztségébe egy olyan személyt, akinek a megbízatása már lejárt. E
rendszer alkalmas arra, hogy kétségeket keltsen a román kormány ahhoz fűződő érdekét illetően,
hogy a bírói kar tagjaival szembeni fegyelmi vizsgálatokért felelős szerv vezető tisztségébe egy
adott személyt nevezzen ki. Következésképpen úgy tűnik, hogy egy ilyen rendszer nem tartalmaz
olyan garanciákat, amelyek alkalmasak arra, hogy biztosítsák az igazságszolgáltatási szervek
külső tényezőkkel szembeni semlegességére és az ilyen tényezők általi befolyásolhatatlanságára
vonatkozó jogos kétségek kizárását.
Bobek főtanácsnok harmadszor azt javasolja, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy az uniós
joggal ellentétes a bírói kar tagjai által elkövetett bűncselekmények tekintetében
kizárólagos hatáskörrel rendelkező külön ügyészségi ügyosztály létrehozása, amennyiben
az ilyen ügyosztály létrehozását nem indokolják valós és kellően nyomós indokok, és
amennyiben azt nem kísérik az ezen ügyosztály működésére és összetételére gyakorolt
politikai befolyás kockázatának kiküszöböléséhez elegendő biztosítékok.
A főtanácsnok kiemeli, hogy az igazságszolgáltatási rendszeren belül elkövetett bűncselekmények
nyomozásával megbízott ügyosztály (a továbbiakban: SIIJ) létrehozását különösen nyomós,
átlátható és valós indoknak kell igazolnia. Ha ez a feltétel fennáll, elengedhetetlen továbbá, hogy
ezen ügyosztály összetétele, szervezete és működése olyan garanciáknak tegyen eleget, amelyek
alkalmasak a bírói karra történő külső nyomásgyakorlás kockázatának elkerülésére. Végül, a
releváns összefüggés meghatározása során szintén jelentőséggel bírnak az SIIJ létrehozását
övező konkrét körülmények, valamint az arra vonatkozó információk, hogy e szerv hogyan látta el
feladatait.
E tekintetben a főtanácsnok úgy véli, hogy aligha állítható, hogy az SIIJ létrehozását világos,
egyértelmű és hozzáférhető módon megindokolták volna. Ráadásul az SIIJ szabályozása nem
nyúlt elegendő garanciát a működésére és összetételére gyakorolt politikai befolyás kockázatának
kiküszöbölésére. A nemzeti bíróságoknak lehetőségük kell, hogy legyen arra, hogy a politikai
befolyás veszélyét megerősítő vagy cáfoló tényezőként figyelembe vegyenek az SIIJ
létrehozásának körülményeire, valamint gyakorlati működésére vonatkozó objektív elemeket. Az
ilyen veszély megerősítése alkalmas arra, hogy jogos kétségeket keltsen a bírák
befolyásolhatatlanságát illetően, mivel sérti a bírák által az ütköző érdekek tekintetében tanúsított
semlegességre vonatkozó benyomást, különösen a korrupciós ügyeket illetően. Továbbá az uniós
joggal ellentétes az is, hogy olyan ügyészségi ügyosztályt hozzanak létre, amely az ügyterhére
tekintettel nem rendelkezik elegendő ügyésszel, így az operatív működése bizonyosan a
büntetőeljárások, így többek között a bírákkal szembeni büntetőeljárások észszerűtlen
időtartamához fog vezetni.
Bobek főtanácsnok negyedszer azt javasolja, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy az uniós
joggal nem ellentétesek a bírói hibáért való állami felelősségre vonatkozó nemzeti
rendelkezések, valamint nem ellentétes az állam arra vonatkozó lehetősége sem, hogy
rosszhiszeműség vagy súlyos gondatlanság esetén ezt követően a polgári jogi felelősség
megállapítására irányuló, megtérítés iránti keresetet indítson az érintett bíróval szemben.
Ezen eljárásoknak ugyanakkor megfelelő garanciákat kell nyújtaniuk annak biztosítása
érdekében, hogy a bírói kar tagjai ne legyenek kitéve a határozataik befolyásolására
alkalmas közvetlen vagy közvetett nyomásgyakorlásnak. A nemzeti bíróság feladata annak
értékelése, hogy e feltételek teljesülnek-e.
A főtanácsnok kiemeli, hogy a nemzeti jogszabályok értelmében a bírói hibáért való állami
felelősségnek az eljárási cselekmények tekintetében, valamint a jogerős bírósági határozatok
tartalma vonatkozásában van helye, ideértve a jogszabályok értelmezését és a bizonyítékok
értékelését is. A bírói hiba meghatározását három elem jellemzi: i. az eljárási cselekmény
végrehajtását az anyagi jogi vagy eljárásjogi jogszabályi rendelkezések nyilvánvaló megsértésével
rendelték el, vagy a jogerős ítélet nyilvánvalóan ellentétes a törvénnyel vagy az eljárás során
gyűjtött bizonyítékokból megállapítható tényállással, ii. az ilyen eljárási cselekmény vagy jogerős
ítélet súlyosan sérti az egyének jogait, szabadságait vagy jogos érdekeit, és iii. olyan kárt okoz,
amelyet rendes vagy rendkívüli jogorvoslat eszközzel nem lehetett orvosolni.
A főtanácsnok szerint a bírói hiba ilyen meghatározása önmagában nem alkalmas azon kockázat
megteremtésére, hogy a bírákra közvetett módon nyomást gyakoroljanak. Először is, az uniós jog
nem zárja ki, hogy az állam felelőssé tehető legyen a bíróságok által feladatuk ellátása során
okozott károkért. Másodszor, úgy tűnik, hogy a meghatározás szerint csak a nyilvánvaló hibák
minősülnek bírói hibának.
Ugyanakkor bármilyen is legyen a felelősségi rendszer, a bírói függetlenség elve megköveteli,
hogy a bírák – a károsult személyek részére kifizetett kártérítés állam általi közvetlen
megtéríttetésére való lehetőségen keresztül fennálló – polgári jogi felelősségére vonatkozó
szabályok biztosítsák, hogy a bírák védettek legyenek az olyan nyomással szemben, amely
veszélyeztetheti határozathozataluk függetlenségét, és határozataikat befolyásolhatja. Az elé
terjesztett releváns tényezők összességére tekintettel a nemzeti bíróságnak kell értékelnie, hogy a
releváns nemzeti szabályok, valamint az alkalmazási gyakorlat megfelel-e ezeknek a feltételeknek.
