Szedeák

Sopronban sikerült behúznia a végjátékot a Szedeáknak

Helyi hírek Ország Sport

Bár tízpontos Szedeák előnyből visszajött hazai pályán a Sopron, végül Washington triplájával megszerezték a győzelmet a szegediek.

Nyolc soproni ponttal kezdődött a meccs, majd több mint két perc után Polányi Kristóf saroktriplája jelentette az első pontjainkat a meccsen, 8–3. Washington labdaszerzése és Nicholson dudaszós triplája közé Durham tempója ékelődött be, 10–8 állt az eredményjelzőn a negyed felénél.

– Tartottuk az egylabdás különbséget, ám Valerio-Bodon triplája után eladtuk a labdát, egy könnyű ziccert szerezhettek a hazaiak, 18–11-nél így időt kértünk. Washington triplája egy 7–0-ás sorozatot zárt le, 20–14-re zárkóztunk bő két perccel a negyed vége előtt – írja meccstudósításában a Szedeák. Triplacsata zajlott a pályán, mindkét csapat 4-4 bedobott trojkánál járt – Washington bravúros, utolsó másodperces kosara zárta a játékrészt, amellyel kiegyenlített, 23–23-ról jöhetett a folytatás.

Balogh Szilárd faulttal együtt szerzett egy kosarat, bedobta a büntetőjét is, ezzel pedig 27–28-nál először vezettünk a meccsen. Nem sokáig, mert Supola talált be távolról, de Nicholson büntetői után ismét egál volt, 30–30. Hullámzó meccs zajlott a pályán a továbbiakban is, ötpontos hátrányunkat pillanatok alatt eltüntettük Person triplájánál, 36–36, ismét egyenlő, majd Bognár szedett két lepattanót, ezt követően kiszolgálta Nicholsont, akinek ejtésével egy ponttal ismét mi álltunk jobban, 37–38-nál kértek időt a hazaiak.

Durham közelijeivel fordított az SKC, a hazaiak magasembere három kosarat is szerzett, erre csak Person tempója érkezett válaszképp, így hárompontos hátrányban voltunk a félidőben, 43-40.

Ötpontos hátrányunkat egy perc alatt eldöntöttük, Roberson duplája után Nicholson tempója érkezett, és ismét nálunk volt az előny, 47–48. Billegett az eredmény, de 51–52-nél rá tudtunk tenni egy kosarat Nicholsonnak köszönhetően, de egy labdánál nagyobb különbséget nem tudtunk kialakítani – egészen a negyed utolsó percéig, amikor Roberson tette vissza saját lepattanóját, 53–58-ról jöhetett a negyed végjátéka. Bognár vitte be a körtébe, majd ejtette be, így hét ponttal, 60–53-ra vezettünk a záró felvonás előtt.

Másfél perc telt el a negyedből, amikor Washington tempója után kilenc ponttal vezettünk, 64–55-ös előnyünknél kért időt az SKC. Roberson ugyan felezett a vonalról, de így is először volt kétszámjegyű a különbség a meccsen, 65–55-re vezettünk, mikor hét perc volt hátra. Jones duplájával majd triplájával másfél perc alatt megfelezte a különbséget, így már edzőnk, Nikola Lazics kért időt 60–65-nél. A hazaiak amerikai irányítója ismét betalált, de kapott egy technikait is. Washington bedobta a büntetőt, de Jones egy kettő plusz egyes akciója után egyetlen pont maradt az előnyükből: Persontól jött egy fontos tempó, de erre Takács triplája jött válaszképp, amivel kiegyenlített, 68–68.

Person büntetőzött hibátlanul, majd egy középtávolit is bedobott, de Takács megint a triplavonalon túlról volt pontos, 71–72-ről indult az utolsó perc. Jones triplája lejött, bő egy támadásnyi időnk maradt az órán: Washington távolija viszont már annál pontosabb volt, 75–71-re vezettünk, amikor 10 másodperc maradt, és időt kért a Sopron. Takács újabb távolija már nem esett be, így megnyertük a meccset, és megszereztük szezonbeli ötödik győzelmünket!

A válogatott mérkőzései miatt legközelebb csak március 4-én lép pályára a Szedeák, amikor az újszegedi sportcsarnokban a DEAC-ot fogadja.

Sopron KC–Naturtex-SZTE-Szedeák 71–75 (23–23, 20–17, 10–20, 18–15)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 20. forduló. Sopron, Novomatic Aréna, 1000 néző. Vezette: Cziffra, Kapitány, Ádám.

Sopron: Joseph 4, Shine 6, Valerio-Bodon 8/6, Barnett 10/6, DURHAM 17. Csere: Jones 13/3, Takács 6/6, Molnár 2, Supola 5/3, Csendes, Sitku. Vezetőedző: Kosztasz Flevarakisz.
Naturtex-SZTE-Szedeák: WASHINGTON 20/6, Polányi 5/3, Nicholson 17/3, Bognár 6, Roberson 7. Csere: PERSON 15/6, Balogh 3, Kerpel-Fronius 2. Vezetőedző: Nikola Lazics.

Nikola Lazics: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Főleg a második félidőben jó játékot produkáltunk. Vezettünk tíz ponttal, amit a Kaposvár ellen legutóbb nem tudtunk megcsinálni, azt most sikerült, bár volt egy kis szerencsénk is a végén. Nagy szükségünk volt erre a győzelemre!

Nyitókép: kosarsport.hu