Újraindulnak a fényjátékkal kísért tárlatvezetések a Déri Múzeumban
A tárlatvezetés – előzetes egyeztetéssel, min. 10 résztvevő esetén a meghirdetetteken túl – egyedi időpontokban is igénybe vehető.
A tárlatvezetés – előzetes egyeztetéssel, min. 10 résztvevő esetén a meghirdetetteken túl – egyedi időpontokban is igénybe vehető.
Ezen a héten a Duna mentén, illetve a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó környékén végez szúnyogirtást a katasztrófavédelem.
Megnyitották az első VisitDebrecen turisztikai információs pontot a cívisvárosban – jelentette be Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere hétfőn a helyszínen sajtótájékoztatón.
Már hatodik alkalommal rendezték meg a hajdúszoboszlói repülőtéren a Kamionos Találkozót. A hétvégén több száz kamiont láthattak az érdeklődők. Ezúttal is volt többek között kamionos felvonulás, gyorsulási verseny és drift bemutató.
A felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki több keleti megye járásaira a meteorológiai szolgálat szombaton kora este. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék eshet.
Mind a hőség, mind a heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt már csak néhány keleti megyében van elsőfokú figyelmeztetés. Estétől keleten nagy mennyiségű eső is várható.
Elkészült a 471. számú főút felújításának első szakasza: a Hajdúsámson és Nyíradony közötti, a hajdú-bihari megyehatárig terjedő megerősített burkolatú utat pénteken adta át Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Adománygyűjtést indított a Gyermekremény Alapítvány Facebook-oldalán az augusztus 3-án tragikus hirtelenséggel, egyelőre tisztázatlan körülmények között elhunyt 21 éves Hornyák Renáta javára. A rendőrség az idegenkezűséget kizárta.
Az alábbi információkat adta közre a NAV az adótraffipax oldalán. A listából látszik, hogy a hét elején Hajdúszoboszló a NAV ellenőreinek osztatlan figyelmét élvezték.
Megkezdte kereskedelmi üzemét az új, depóniagázt hasznosító debreceni erőmű augusztus 1-jén, azóta hibamentesen működik, és támogatott áron értékesíti a megtermelt villamos energiát a kötelező átvételi rendszerben – tette közzé az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.