Artistaképző intézet épül a Nyugati pályaudvar mellett

Kultúra

A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola kap helyet a Nyugati pályaudvar melletti, több hajóból álló mozdonycsarnok felújításával létrejövő épületkomplexumban. A 22 ezer négyzetméteres területen közparkot is kialakítanak.

Az iskola a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként valósulhat meg, a VI. kerületben, az Eiffel tér, a vasúti pálya, a Ferdinánd-híd és a Podmaniczky utca által határolt, régóta üresen álló terület rehabilitációjával.

Bajkai István országgyűlési képviselő a terület rehabilitációjáról a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a kormány a központ létrehozását kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította, és az eredeti tervek szerint 2023-ban meg is valósulhat.

Kiemelte: az épületben a fiatalok 21. századi körülmények között tanulhatnak. A jelenleg kihasználatlan területen vannak olyan épületek, amelyeket le kell bontani, ezzel a zöldterület nagysága növekedni fog, és egy közpark is megvalósulhat.

Mint mondta, egyszerre tesz a kormányzat a cirkuszművészet megújulásáért, ugyanakkor egy jelentős részben használaton kívüli, szennyezett terület rehabilitációjáról is szó van.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára, cirkuszművészeti miniszteri biztos kiemelte: a cirkuszművészetben Magyarország a világ első öt országa között van, az artistaképző diákjai mégis pincehelyiségekben, albérletekben, eldugott szobákban tanulnak.

Hozzátette: ezért a kormány döntése értelmében az üresen álló mozdonycsarnokból artistaképző iskolát építenek, próbatermeknek és előadótermeknek is helyet adó épületkomplexumot hoznak létre.

A VI. kerület kulturális élete gazdagodik és egy rozsdaövezetet fog eltűnni Budapest térképéről – mondta az államtitkár.

 

MTI

pixabay