November végén rendezik a VII. Pannon Unifest művészeti fesztivált Veszprémben

Kultúra

November végén rendezik a VII. Pannon Unifest művészeti fesztivált Veszprémbe, az egy héten át tartó programsorozat lehetőséget kínál a fiatalok bemutatkozására hét művészeti ágban, esténként pedig kulturális programokkal várják az érdeklődőket – tájékoztatta az MTI-t a fesztivál főszervezője.

Deli Kitti elmondta, hogy a fesztiválon ének, hangszeres zene, zenekari formáció, vers- és prózamondás, vers- és prózaírás, fotózás, festés és rajzolás terén mérhetik össze tehetségüket a fiatalok.

A rendezvény első napján az előadói szekciókba jelentkezők mutatják be a produkciójukat, másnap a képzőművészeti alkotásokat mutatják be a fiatalok.

November 22-én táncház várja az érdeklődőket és a Pannon Egyetemen tanuló külföldi diákok kultúrájával is meg lehet ismerkedni.

November 23-án, kedden a Pannon Egyetem Színitanoda első bemutatóját láthatják a nézők. Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című drámáját mutatják be az egyetemisták Őri Dóra rendezésében, aki szintén az egyetem hallgatója. Az előadás után beszélgetést hallgathatnak az érdeklődők az alkotókkal.

Másnap, november 24-én Jakobovits Kitti pszichológus, irodalomterápiás foglalkozásra várja a fiatalokat az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban.

November 25-én, csütörtökön Eötvös József gitárművész zenés könyvbemutatóján vehetnek részt a látogatók, aki Bartók Béla műveit írta át gitárra. Az általa alkotott kottákat tartalmazó kötet hamarosan megjelenik a Tempevölgy Kiadó gondozásában.

Másnap Süle Zsolt zenész önálló estjét hallgathatják meg az érdeklődők.

A fesztivál díjazottjai egyebek mellett lehetőséget kapnak kulturális rendezvényeken, kiállításokon való megmutatkozásra, a Tempevölgy Irodalmi folyóiratban való megjelenésre.

Jelentkezni a rendezvény honlapján lehet, november 6-ig. A középiskolás korosztálytól kezdve a fiatal felnőttekig bezárólag várják a jelentkezőket. A fesztiválon való részvétel ingyenes, de néhány esetben regisztrációhoz kötött – tette hozzá a programsorozat főszervezője.

 

MTI

pixabay