Több mint kétezer viharkárbejelentést fogadott az Allianz februárban

Ország

Az Allianz Hungária Zrt. több mint kétezer, viharkárról szóló bejelentést fogadott február első hetében – közölte a biztosítótársaság pénteken az MTI-vel.

Az Allianz az előrejelzések alapján viharos időre számít a következő héten is, ezért elővigyázatosságra kéri az ügyfeleit. A károkat az észleléstől számítva két napon belül kell jelezni, az ügyintézést online bejelentési lehetőség is segíti – olvasható a közleményben.

A tűzoltókat e héten kedden és szerdán több mint 1800 esethez riasztották, miután északnyugat felől viharosra fordult az idő, az erős szél pedig elérte a középső, majd a keleti országrészt is.