Kósa: aki az oltás ellen beszél, az bűnt követ el a saját nemzete ellen

Ország
Koronavírus

A koronavírus-járvány kezeléséről, a koronavírus elleni vakcinákról volt szó szerdán napirend előtt az Országgyűlésben.

Kósa Lajos  hangsúlyozta, az egyetlen lehetőség a koronavírus-járvány legyőzésére, az oltás. Bárki, aki az oltás ellen beszél, az bűnt követ el a saját nemzete ellen – fogalmazott. Rögzítette: az oltási program sikeres, a beérkezett vakcinák számához viszonyítva Magyarország a második legeredményesebb ország a világban az oltások beadását nézve. Emlékeztetett arra, hogy a kormány döntött a debreceni vakcinagyár megvalósításáról.

Rétvári Bence államtitkár számos ellenzéki képviselő orosz és kínai vakcinákkal kapcsolatos nyilatkozatát felidézve közölte, hónapok óta mást sem tesznek, mint lebeszélik az embereket a vakcinák beadásáról. A DK-s politikusok közül volt, akit sikerült meggyőzni a kínai oltás visszautasításáról, lehetséges, hogy ennek lett tragikus következménye – hangoztatva.

MSZP: vizsgálják felül az iskolák nyitását

Harangozó Tamás azt javasolta, hogy végre álljon neki a kormány a kontaktkutatás megszervezésének és biztosítsanak ingyenes tesztet az embereknek. Ez a két dolog nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ne legyen negyedik hullám – mondta.
Azt kérte, ha megjön a több millió vakcina, flottul szervezzék meg a tömeges oltást, valamint vizsgálják felül az iskolák április 19-ei nyitását, mert szakemberek szerint ez kockázatot jelent.

Úgy fogalmazott: a miniszterelnök keddi bejelentése nem nyitás, hanem az eddigi “ostoba és káros” szabályok felülvizsgálata.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában kiemelte: Magyarországon a fertőzések szinte mindegyikét a brit vírusmutáns adja, ami sokkal gyorsabban terjed, mint a korábbi vírus, ezért minden nap minden óra számít az oltásoknál. Ha a baloldalon múlt volna, ma egymillióval kevesebb embernek lenne oltása – tette hozzá.

Több ellenzéki politikus orosz vagy kínai vakcina ellenes szavait idézve emlékeztetett: a baloldal a harmadik hullám kezdetén kinyitott volna mindent, hogy szabadon terjedjen a brit mutáns, és sokkal lassabban oltottak volna, ami sokkal több ember egészségébe és életébe kerülhetett volna.

Jobbik: a kormány páros lábbal rúg azokba, akik helyettük életben tartják az országot

Jakab Péter azt sérelmezte, hogy a kormány 67 milliárd forintért rendez vadászati világkiállítást, miközben az Országos Mentőszolgálatra egész évben 52 milliárd forintot költ. Úgy fogalmazott: a kormány “páros lábbal rúg” azokba, akik helyettük életben tartják az országot.
Szerinte a nemzet egységét nem a vadászati világkiállításra több tízmillió forintért épített szarvasagancs kapu fejezné ki, hanem az, ha a kormány visszamenőlegesen megadná a “bajba jutott melósoknak”, vállalkozóknak a 80 százalékos bértámogatást, ha megemelnék az álláskeresési járadékot, ha féken tartanák a végrehajtókat, ha az egészségügyi dolgozók minden anyagi segítséget megkapnának a küzdelemhez.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kiemelte: Magyarország munkanélküliség és gazdasági visszaesés tekintetében is jobban teljesít, mint az európai átlag. Ez szerinte nem független a kormány által indított bértámogatási, hitelmoratóriumi programtól, az új lakások áfájának csökkentésétől, a lakásfelújítási programtól, az orvosok béremelésétől, a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésétől, a 25 éven aluliak adókedvezményétől, a kisvállalkozásoknak nyújtott nulla százalékos hiteltől és a településfejlesztési programoktól.
Hangsúlyozta: az oltási program sikeres. Ha az ellenzéki politikuson múlt volna, most több százezerrel kevesebb ember lenne beoltva Magyarországon – tette hozzá.

KDNP: a védőoltás hozhatja meg a győzelmet a járvánnyal szemben

Simicskó István azt mondta, a koronavírust úgy lehet legyőzni, ha összefog az ország, az emberi tudásra támaszkodik, a hitét megerősíti és cselekvő akarattal, illetve védőoltással lép fel a járvánnyal szemben.

Örömmel nyugtázta, hogy az ünnepek alatt is folyt az oltások beadása. Ezek a vakcinák nem maguktól jöttek az országba, a kormány rendelte meg őket és helyes volt, hogy keletről is szerzett be vakcinát – hangsúlyozta. Arra bíztatott mindenkit, aki még nem tette meg, regisztráljon a koronavírus elleni oltásra.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatási államtitkára közölte, minden vakcina jó és mindegyiknek örülnek, de a brüsszeli hibákat nem tudták volna orosz és kínai vakcina nélkül kijavítani. Megjegyezte, még 4,8 millió kínai és orosz vakcina érkezik az országba, így azok 3,5 millió ember életét védhetik meg.

Kitért arra is, hogy a baloldali pártvezetők beoltatták magukat, ami szerinte a kínai és az orosz vakcinának köszönhető, mert vagy ilyet kaptak, vagy mást kaptak, de csak azért kaphatták meg azt, mert az orosz és a kínai vakcinák miatt gyors az oltás üteme.