1000 fölött az új koronavírus fertőzöttek száma hazákban

Tizenegy, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 1141 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 916 769 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 689 371-en a második, 948 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

Kovács Zoltán: honnan tudná egy Forma 1-es pilóta, hogyan élnek a magyarok

Magyarországon a gyermeknevelés kizárólagos joga a szülőt illeti, ezt garantálják nemzetközi szerződések, uniós dokumentumok és a magyar alkotmány is, ebben az ügyben senki másnak nincs keresnivalója – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kövér László ma már biztosan nemmel szavazna az EU-csatlakozásról

Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni – hangoztatta az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A hazai viszonyokkal kapcsolatban pedig kijelentette: téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri “egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban”.

Szomorú a Fidesz nagy embere – Szerinte Brüsszel nem mond igazat

A Fidesz úgy gondolja, hogy sem a brüsszeli bizottság, sem más európai testület nem írhatja elő, hogy Magyarországon ki hogyan gondolkodjon, és a magyar szülők hogyan neveljék a gyermeküket – mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője, Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.