Kocsis Máté: a magyarok a baloldalra nem számíthatnak
A magyarok a baloldalra nem számíthatnak a járvány elleni védekezésben – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában nyilatkozva.
A magyarok a baloldalra nem számíthatnak a járvány elleni védekezésben – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában nyilatkozva.
Válságkezelő támogatásként hétmilliárd forintot kaptak az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások és a juhtartók – közölte Nagy István agrárminiszter szombaton az MTI-vel.
Idén csaknem félszáz programmal várják a fogadóhelyek, kutatóintézetek, egyetemek és vállalkozások a tudományok, a technológia és az informatika világa iránt érdeklődő fiatalokat október elsején, a Lányok Napján.
A jogállamiságról szóló vita a “fukarok” titkos fegyvere, amivel szeretnék megakadályozni a koronavírus-járvány elleni pénzalap (Next Generation Fund) létrehozását – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
Rendbontás vétsége miatt bíróság elé állított az ügyészség pénteken egy 55 éves brit férfit, aki a csütörtöki Európai Szuperkupa-mérkőzésen ittasan a nézőtérről a biztonsági korláton átmászva a pálya széléig jutott.
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) mintegy 60 milliárd forintot fordít a kormány kastélyok és várak megújítására – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a komlódtótfalui Becsky-Kossuth-kúria 643 millió forintból megvalósuló felújításának pénteki alapkőletételi ünnepségén.
A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) megnyílt a Virológiai Nemzeti Laboratórium és a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium. Az innovációs és technológiai miniszter a pénteki nyitórendezvényen emlékeztetett: a kormány tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kialakítását, működésének megkezdését támogatja a idén tizennégymilliárd, a következő években összesen mintegy kilencvenmilliárd forinttal.
Magyarország kiáll Georgia területi integritása és szuverenitása mellett, valamint támogatja az ország euroatlanti integrációs törekvéseit – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter kétnapos georgiai látogatásán, ahol megbeszélést folytatott Irakli Garibasvili georgiai védelmi miniszterrel.
Elhunyt kilenc beteg, és újabb 927 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Borúsabb, csapadékosabb idő várható a hétvégén. Ezzel együtt lehűlésre is készülni kell, helyenként napközben sem lesz 15 Celsius-foknál melegebb – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.