Az idei költségvetés módosításáról tárgyalnak ma a Parlamentben
Megkezdi a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását szerdán az Országgyűlés, amely megvitatja a finn és a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását is.
Megkezdi a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását szerdán az Országgyűlés, amely megvitatja a finn és a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását is.
Csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket – mutatott rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden kiadott közleményében.
Érdekes promóciót tapasztalt meg kollégánk a napokban, amikor Budapestről váltott Intercity jegyet Debrecenbe.
Az Európai Bizottság elfogadta a Magyarországgal kötött – a helyreállítási tervhez és a jogállamisági feltételrendszerhez kötődő, 2021-2027 között érvényes kohéziós politikára vonatkozó – partnerségi megállapodást – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
Az elkészült bővítés eredményeként Kaposvár és az M7-es autópálya (Balaton) között gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés, valamint javul Kaposvár megközelíthetősége. Az átadó ünnepségen jelen volt Gelencsér Attila a térség országgyűlési képviselője, Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere és Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója.
Pénteken az ország nagy részén még 9 és 15 fok között várható a legmagasabb nappali hőmérséklet, majd lehűlés kezdődik, és vasárnap már csak mínusz 4 és plusz 2 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani. Pénteken és szombaton általában erős, a hegyvidéki tájakon viharos lesz a szél, előfordulhat havas eső, keleten havazás, majd vasárnap gyengén felhős, napos […]
A magyar turisták személyi igazolvánnyal, útlevél nélkül is beléphetnek Törökországba – közölte az üzbegisztáni Szamarkandban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Facebook-oldalán.
Saját vállalkozásukban sikeres fiatalokat keres az idén is a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ), akik kiérdemlik az Év fiatal vállalkozója díjat – közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.
Magyarország a kiújult kijevi rakétacsapások ellenére egyelőre fenntartja ukrajnai nagykövetsége működését, a bajba került, segítségre szoruló emberek a külképviseleten tudnak jelentkezni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Berlinben.