Tizennyolc év fegyházra ítélt a Debreceni Ítélőtábla hétfőn egy férfit, aki két éve Mikepércsen késsel többször megszúrta és olyan erővel bántalmazta idős ismerősét, hogy belehalt sérüléseibe.
Fórizs Ildikó, az ítélőtábla szóvivője az MTI-vel azt közölte: N. Józsefet különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt ítélte a táblabíróság tizennyolc év fegyházbüntetésre.
Hozzátette, hogy az Elek Balázs vezette büntetőtanács ezzel megváltoztatta az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét, amelyben 5 év 6 hónap börtön szerepel erős felindulásban elkövetett emberölés miatt. A táblabíróság határozata jogerős.
A bírósági tényállás szerint a vádlott nehéz anyagi és családi körülmények között élt Mikepércsen. Italozó életmódot folytatott, rendszeresen gyógyszerre ivott, munkahelye nem volt.
A vádlott az alkohollal összefüggően fűzte szorosabbra a kapcsolatát a későbbi sértettel, közöttük nagyon szoros, apa-fia jellegű viszony alakult ki. N. József a rossz egészségi állapotban lévő sértettnek rendszeresen segített a ház körüli munkákban.
A sértett 2013 tavaszától szeretett volna szexuális viszonyt is kialakítani a fiúval, a vádlott azonban a közeledését nem vette komolyan. Júliusában a már ittas N. József a szőlőskertben összetalálkozott a sértettel, aki a boltból hazafelé tartott. A sértett járókerettel közlekedett, mivel egy korábbi balesetben eltört a medencecsontja. Elkezdtek beszélgetni, majd a sértett beinvitálta N. Józsefet az udvarára.
Iszogatás közben a sértett ismét szexuális célozgatásokba kezdett, és végül a vádlott némi vita után, kizárólag a sértett addigi “jóságára” való figyelemmel teljesítette a kérését, belement az orális együttlétbe.
A sértett azonban többet akart, zsarolni kezdte a vádlottat azzal, hogy fiaként szereti és mi mindent megtett érte. A beszélgetés során mindketten indulatba jöttek. Először a sértett támadott késsel, de a vádlott kicsavarta a kezéből a kést és többször megszúrta. Miután az idős férfi belehalt sérüléseibe, a vádlott otthagyta áldozatát.
Este visszatért, hogy eltüntesse a nyomokat, és felgyújtotta a fáskamrát. A tűz a lakrészre is továbbterjedt, és a tarlón át a szomszédos házakat is veszélyeztette. A lángok továbbterjedését a tűzoltók és a környékbeliek akadályozták meg.