Szeptember 12-én pénteken a Pécs csapatát fogadja a DVSC-Teva. A helyzet pikantériáját az adja, hogy a pécsi csapatot működtető céget a bíróság megszüntette.
A döntés ellen még lehet fellebbezni, és kft. honlapján olvasható közlemény szerint meg is tesznek mindent, hogy biztosítani tudják a törvényes működést.
A DTV riporterének Róka Géza, a Loki klubigazgatója azt mondta: ők készülnek a szombati mérkőzésre. Senki nem szólt nekik arról, hogy emiatt nem játszhat egymással a két csapat. A klubigazgató azonban nem kívánta kommentálni, mi történik a Péccsel. Ez szerinte az MLSZ-re tartozik.
– Hozzánk semmiféle értesítés nem érkezett, úgyhogy a mérkőzést meg lesz rendezve. Készülünk a meccsre teljes lendülettel – mondta Róka Géza, a DVSC Futballszervező Zrt. klubigazgatója.
A Loki tavasszal egy nullára vert a Pécset hazai pályán. A mostani bajnoki mérkőzést szombaton fél háromkor rendezik a Nagyerdei Stadionban. Abban az esetben, ha később kizárnák a Pécset a bajnokságból, mindegy, hányadik fordulóban történik ez meg, törlik a pontszámait a versenyszabályzat szerint.
dehir.hu