Loki – Diósgyőr: meccs utáni nyilatkozatok

Sport

Így látta a DVSC-TEVA által 1-0-ra megnyert mérkőzést a két vezetőedző.Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője:Nagyon értékes három pontot gyűjtöttünk be ezen a keleti rangadón. Úgy kezdtük, ahogy elterveztük, próbáltuk nyomás alatt tartani az ellenfelet, és sikerült hamar gólt szereznünk. Utána is voltak helyzeteink, míg ellenfelünknek egyetlen kapura lövése volt a végén, amit Novakovics bravúrral védett. Mi tettük nehézzé magunknak a meccset, mert a lehetőségeinket ki kellett volna használni, viszont nagyon fontos győzelmet arattunk.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője:Küzdelmes, hajtós mérkőzés volt. Gyorsan kaptuk a gólt, utána kiegyenlített lett a játék, mezőnyben partiban voltunk ellenfelünkkel. A Debrecennek a vége felé voltak helyzetei, amikor már minden mindegy alapon játszottunk. Most ilyen passzban vagyunk, hogy semmi nem jön össze, a szerencse sem áll mellénk. Volt egy nagy hibám, Bognárt nem kellett volna becserélnem, mert tönkretette a játékot. Ezért nem kap szerepet, most már láthatják. Gratulálok a Lokinak és a saját csapatomnak is.