Törökországban harmadik napja 1000 alatt maradt az új esetek száma

Világ

Törökországban pénteken immár harmadik napja, hogy 1000 alatt maradt az újonnan igazolt koronavírusos esetek napi száma. Az utóbbi 24 óra leforgása alatt 952 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma elérte a 153 548-at – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.

A kis-ázsiai országban nyolc hét elteltével szerdán csökkent ismét 1000 alá a mutató, ami akkor 972, csütörtökön pedig 961 volt. Koca a bejegyzésében rámutatott: az újonnan regisztrált fertőzöttek száma annak ellenére 1000 alatt maradt, hogy a szerdai mintegy 21 ezer teszttel szemben pénteken már nagyjából 37 500 tesztet végeztek el. A járvány volumene április 11-én volt a csúcspontján, akkor 5138 embernél diagnosztizálták a vírust.

A tárcavezető által megosztott táblázatból az is kiderült, hogy az elmúlt napban – miként csütörtökön is – 27-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, és ezzel a halálos áldozatok száma 4276-ra emelkedett. Az elhalálozások üteme az április 19-ei 127-es érték óta mérséklődik.

Az intenzív gondozásra, valamint a gépi lélegeztetésre szoruló betegek száma pénteken is csökkent, az előbbi 820-ról 800-ra, az utóbbi 424-ről 401-re. A gyógyultnak minősítettek száma 1121-gyel 116 111-re nőtt, így ők teszik ki az összes eset több mint háromnegyedét.

A 83 milliós országban a hatóságok eddig körülbelül 1,77 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország május 4-től kezdve lépett át a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a “kontrollált társadalmi élet” nevet viseli. Az enyhítések értelmében a 65 évnél idősebbek és a 20 évnél fiatalabbak, akikre korábban állandó jellegű kijárási tilalom vonatkozott, hetente néhány órára kimozdulhatnak otthonaikból, valamint bizonyos feltételekkel újranyithattak a bevásárlóközpontok, azok egyes üzletei, továbbá a borbélyok, a fodrászatok, illetve a szépségszalonok. Mindemellett megnyitottak 16-ot a személyforgalom előtt korábban lezárt 31 tartományból, de a legnépesebbek zárva maradtak, köztük Isztambul és a főváros, Ankara is. A fennmaradó 15 tartományban legalább május végéig a hétvégékre elrendelt kijárási tilalom is érvényben van, ami alkalomadtán nemcsak két-, hanem többnapos, amikor hétköznapokra eső nemzeti vagy vallási ünnepre is kiterjesztik.

Ugyanakkor például május 23. és 26. között a kijárási tilalom a járvány kezdete óta először vonatkozik majd a teljes országra, miután a muszlim szent böjti hónapot, a ramadánt lezáró ünnep alatt emberek milliói kelnének útra autóval, hogy meglátogassák idősebb családtagjaikat, éljenek bármily távol is egymástól. A háromnapos ünnep 24-én, vasárnap kezdődik.

A közösségi élet és a távolsági közlekedés országszerte még mindig szinte teljesen korlátozott.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.