A Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieslowskiról elnevezett rádiós és televíziós karának katowicei
épületét választották a világ legjobb téglaépítészeti alkotásának szerdán a Brick Award 2020
bécsi eredményhirdetésén és díjátadóján. A Wienerberger által először 2004-ben életre hívott
pályázatra – amelynek eredménye hangsúlyozottan független zsűri szavazata alapján alakul ki
– idén 55 országból csaknem 650 projektet neveztek. A nagydíjas mellett további négy
kategóriagyőztest és egy különdíjast is választottak.
Szerdán, Bécsben kihirdették az idei Brick Award (BA) kategóriagyőzteseit és nagydíjasát, vagyis a
világ legjobb téglaépületének választott projektet. Idén – szemben a legutóbbi 2018-as kiírással, ahol
megosztott győztest választottak – egy, a Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieślowskiról elnevezett,
Katowicében található rádiós és televíziós karának épülete nyerte el a zsűri fődíját. Az ingatlan
három építészeti iroda a spanyol BAAS, és két lengyel, a Grupa 5 és a Małeccy közös munkája. Az
alkotás egyben a „Megosztott terek” (Sharing public spaces) kategóriának is a győztese lett. A zsűri az
egyetemi központ kapcsán kiemelte, hogy markáns, radikális mégis finom felületeket használ.
Hangsúlyozták, egészen mélyen rezonál környezetére, s nem bontja meg a sziléziai szénipari
történelemmel átitatott katowicei utca szerkezetét. Sötét tónusú, robosztus és nyitott rács homlokzata
érzékenyen utal a szénbányászok egykori házaira, otthonaira. Ezáltal nem csak formálja, de egyben ki
is emeli közvetlen környezetét, amelynek egyedi légkört biztosít.
A nagydíjas mellett négy kategóriagyőztest is megneveztek. Az együttélésről szóló szekciót (Living
together) az egyesült államokbeli MIT Rwanda Workshop Team és a Rwanda Housing Authority által
tervezett ruandai faluház nyerte. Az ingatlant a megfizethető lakások prototípusaként készítették el,
amelynek modern és hatékony architektúráját a helyi igényekhez igazították.
A Taller Mauricio Rocha és Gabriela Carillo mexikói építészek által tervezett, Iturbide Studio irodája
lett a „Mintha otthon lennél” (Feeling it home) kategória első helyezettje. A háromszintes házban a
különböző terek harmonikusan kapcsolódnak egymásba, összekötve a szinteket a város látképével és
közvetlen környezetükkel.
A „Közös munka” (Working together) kategóriában a zsűri a hollandiai Delft város levéltárát
választotta a legjobbnak, amit a holland Winhov Office és a dán Gottlieb Paludan Architects iroda
álmodott meg.
A Sameep Padora & Associates stúdió által tervezett, Indiában, Mahárástra tartományban található a
Maya Somaiya könyvtár lett az „Eredeti ötletek” (Building outside of the box) kategóriában a legjobb.
A térformálás során a téglákat igazán rendhagyó módon használták, amivel egyfajta lebegő tájjá
alakították a könyvtár tetejét.
Különdíjat adott a zsűri a spanyolországi Can Jaime i n ́Isabelle nevű lakóingatlannak, amit a
spanyol Ted’A Arquitectes iroda tervezett. Az épület azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a helyszín
a saját erőforrásait használva egy olyan kellemes mikroklímájú oázist hoz létre a lakók számára, ami
az év minden szakában élvezhető.
A Brick Award életre hívásával Wienerberger AG-nek az volt a szándéka, hogy a világon fellelhető új,
magas esztétikai minőséget nyújtó tégaépítészeti megoldásokra irányítsa a figyelmet. Különösen igaz
ez a városokra, ahol egyre fontosabbá válik a vonzó lakó- és munkahelyi környezet megteremtése. A
díj – amelyet minden alkalommal független zsűri ítél oda –, mára a terület egyik legnagyobb értékkel
bíró elismerésévé vált. Idén rekordszámú, összesen 55 országból 644 munkát neveztek az alkotók,
amelyek közül a nyári előválogatáson 50 épület került be a döntőbe.
A döntőbizottság kiemelte, hogy ezúttal különösen izgalmas, modern és kísérletező projektek sorát
adták le az alkotók. A változatosságot pedig az is erősítette, hogy téglatípusok egészen széles
palettáját használták fel a projektekhez. Mindez egyben azt is közvetíti, hogy a téglára távolról sem
csupán hagyományos építőanyagként lehet gondolni. A most díjazott épületek azt tükrözik, hogy a
kerámiatégla bátran sorolható a technológiai adottságai és formai lehetőségei révén is a
leginnovatívabb építészeti alapanyagok közé. Már csak azért is, mert az esztétikai törekvések mellett
képes megfelelni az egyre szigorodó műszaki előírásoknak és komolyabb minőségi
követelményrendszereknek is.
A Brick Awardnak már komoly hazai vonatkozása is akad. A Cságoly Ferenc és Keller Ferenc által
tervezett, a pécsi Barbakán tér 5-6. alatt található lakó- és irodaépület ugyanis 2006-ban a fődíjat,
vagyis a zsűri nagydíját nyerte el.