Finisszázs a MODEM-ben

Kultúra

A világhírű holland fotóművész, Erwin Olaf első átfogó magyarországi kiállítása, a Körhinta – Karussell az utóbbi év hazai művészeti életének egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye. A debreceni MODEM-ben október vége óta megtekinthető tárlat február 1-jén látható utoljára. A reprezentatív kiállítás zárása alkalmából a MODEM hangulatos délutáni finisszázst rendez, színes programkínálattal és számos kedvezménnyel várja mindazokat, akik eddig még nem ismerkedtek meg Erwin Olaf meghökkentő, aprólékosan felépített kompozícióival, és azokat is, akik szeretnék újra átélni a kiállítás nyújtotta élményeket.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A délután folyamán 15 órától Máté Gábor DLA fotográfus, a MOME oktatója, 17 órától pedig Kukla Krisztián esztéta, a MODEM igazgatója tart tárlatvezetést az érdeklődőknek. Eközben kikapcsolódásképpen 16 órától a MODEM másik, még nyitva tartó tárlatának, Birkás Ákos A festő dolga című kiállításának terében Molnár Dóra Eszter grafikusművész tart kreatív múzeumpedagógiai foglalkozást felnőtteknek. A Zöld Szamár kávézóban egész délután szól a zene dj Kisszántó jóvoltából, továbbá valamennyi látogatónkat pogácsával, aprósüteményekkel látjuk vendégül, a belépőjegyet felmutatóknak pedig a Kávézó teljes kínálatából 20% kedvezményt adunk. A MODEM kiállítóterei ezen a napon 10 és 19 óra között látogathatóak.

Az Erwin Olaf kiállításra vásárolt belépőjegy ezúttal nem csupán valamennyi fent említett programra, hanem Birkás Ákos tárlatára is érvényes. Erwin Olaf az Egyesült Államokban frissen megjelent katalógusa korlátozott számban még kapható a MODEM pénztárában. A festő dolga című kiállításunk egy héttel későbbi zárása alkalmából, február 8-án múzeumpedagógia finisszázst rendezünk a Firka Kör egy napos kiállításával, Birkás Ákos: Lady Mankiller című festményéhez kapcsolódó kreatív pályázat díjkiosztójával, gyerekfoglalkozásokkal.

A fenti programsorozat nem csupán e két kiállítás zárása, hanem egy korszak vége, a MODEM munkatársainak, stábjának a búcsúja is, mivel az intézmény ezt követően más szervezeti keretben működik tovább.

Információ www.modemart.hu info@modemart.hu https://www.facebook.com/modemdebrecen (+36-52)-525-018