Elhunyt, gyász

Meghalt a Ghymes billentyűse

Ország

57 éves korában, súlyos betegségben elhunyt Kún Csaba, a Ghymes együttes billentyűse – írja a Magyar Nemzet az atempo.sk hírportál alapján.

Kún Csaba 1963. áprilisi 2-án Dunaszerdahelyen született, és már alapiskolás korában elkezdett zongorán tanulni a helyi művészi iskolában. Tanulmányait a dunaszerdahelyi Elektrotechnikai szakközépiskolában folytatta, ez idő alatt három évig a Fortuna együttesben billentyűzött. 1982-től 18 évig szórakoztató zenét játszott a Felvidéken, Magyarországon és Ausztriában. A Ghymes együttessel 1994-től kezdett el dolgozni. Néhány évig a nagyobb koncerteken működött közre, 2000-től viszont már állandó fellépőként szerepelt a zenekarban. Mellette Szarka Gyula szóló koncertjein is rendszeresen fellépett.