Folytatja az ellenzéki pártok szívatását az Állami Számvevőszék, most az LMP a soros

Ország

Szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Lehet Más a Politika (LMP) 2017-2018-as gazdálkodásában.

Az ÁSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt írta: az LMP a gazdálkodását szabályozó környezetét a 2017. évre “nem szabályszerűen alakította ki, így nem biztosította a szabályszerű működés és gazdálkodás feltételeit”.
A párt 2018-ra “a gazdálkodására vonatkozó belső szabályozási környezetét a jogszabályi előírások alapján kialakította” – áll a közleményben.

Állami Számvevőszék: évek óta szabályos és megbízható gazdálkodás folyik a közpénzekkel

Az ÁSZ szerint a párt 2017-ben és 2018-ban a könyvviteli nyilvántartásait nem az előírások szerint vezette. 2017-ben az LMP számviteli szabályozási környezete nem biztosította a központi költségvetésből kapott támogatások és az egyéb hozzájárulások, adományok szabályszerű nyilvántartását, valamint könyvvezetésének és gazdálkodásának szabályszerűségét.

Hozzátették: az LMP 2018-ban a magánszemélyek adományairól és a tagdíjakról “analitikus nyilvántartást nem vezetett”.

A magánszemélyektől kapott adományok adatait bizonylat nélkül rögzítette számviteli nyilvántartásában, így nem igazolta, hogy ezen adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak. 2018-ban a teljesítésigazolás nélküli kifizetések miatt nem igazolt az sem, hogy a kifizetéseket az LMP feladatai ellátására fordította.

Közölték: a párt a 2017-re és 2018-ra vonatkozó pénzügyi kimutatásainak adatait szabályszerű könyvvezetéssel nem támasztotta alá, így a kimutatások alapján “nem igazolt, hogy a felhasznált közpénzeket átláthatóan és a közélet tisztasága elvének figyelembevételével kezelte”.

Az Állami Számvevőszék mindent rendben talált a Tiszántúli Református Egyházkerület intézményfenntartói gazdálkodása körül

A Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és az LMP honlapján közzétett pénzügyi kimutatás – a szabályszerű könyvvezetés hiányában – nem mutat valós képet a párt vagyoni és pénzügyi helyzetéről – írták.
Hozzátették: a törvényi előírásnak megfelelően az ÁSZ a jelentéstervezetet észrevételezésre megküldte az LMP társelnökeinek, akik nem vitatták az ÁSZ megállapításait.

A feltárt szabálytalanságok kijavítására az ÁSZ öt javaslatot tett az LMP társelnökeinek, akiknek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük – olvasható a közleményben.

Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.

Az LMP 2017-ben 173,7 millió forint, 2018-ban 195,1 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült.