Egy férfi 2015. április 29-én 22 óra 16 perckor bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy egy Debrecen, Angyalföld téren található orvosi rendelőbe ismeretlen személy betört és onnan számítástechnikai eszközöket tulajdonított el. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ceglédi lakost.
A nyomozók a 30 éves férfit 2015. június 16-án Debrecenben elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A rendőrök J. Vilmost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására. A nyomozás adatai szerint a ceglédi férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2015 áprilisától májusáig 22 gépkocsit feltört Debrecen területén.
A Debreceni Rendőrkapitányság a terhelttel szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.