Verhető ellenfél jön, kötelező (lenne) a győzelem

Uncategorized

A Pécs ellen váratlan és fájó vereséget szenvedett múlt héten a DVSC-Teva csapata. Ha a Kecskemét ellen nem lesz meg a három pont, a bajnoki álmok is szertefoszlanak.

A múlt heti, Pécs elleni hazai verség után javítani készül csapatunk. Az ellenfél sem kezdte jól a szezont, első győzelmére a hatodik fordulóig kellett várni, akkor Pécsen tudott diadalmaskodni, ennek köszönhetően elmozdult a kieső helyről, és a 13. helyen várja a vasárnap esti mérkőzést. Egy győzelem mellett egy döntetlent és négy vereséget számlál eddig a Kecskemét, így van összesen négy pontja, de a múlt heti, Győr elleni bajnoki a második félidőben 1-1-es állásnál félbeszakadt a heves esőzés miatt. A hét közben Ligakupa találkozókat is rendeztek, a két csapat ráadásul egy kvartettben szerepel, ám még nem találkoztak egymással ez idáig ebben a sorozatban. A Kecskemét 0-0-t játszott hazai pályán a Szegeddel, a Loki pedig kikapott szintén hazai pályán a Békéscsabától 3-2-re. 

Tavaly nagyon megszórtuk a KTE együttesét, idegenben 3-0-ra, hazai pályán, az Oláh Gábor utcai stadion utolsó bajnoki meccsén pedig 5-0-ra győztünk, a két meccsen Kulcsár Tamás három, Sidibe kettő, Bouadla, Korhut és Mihelic pedig egy-egy gólt szereztek. Az örökmérleg is nekünk kedvez, ráadásul a lila-fehérek még csak pontot sem tudtak eddig szerezni Debrecenben. 

Beharangozó és várható kezdőcsapatok a dvsc.hu-n.