A színésznő október 12-én, helyi idő szerint délelőtt 11 órakor hivatalosan is beírta nevét a Hollywood-i hírességek sorába. Hagyományos ünnepség keretében lábnyomát, kéznymát és aláírását örökítették meg cementben a TLC Kínai Színház előtt. 1927 óta mindössze 337 színészt érhetett a megtiszteltetés – Jamie Lee Curtis a 338. a sorban.
“Csupán a kezemet mártottam meg a betonban, nem pedig Nobel-díjat kaptam űrkutatásért.”
– Jamie Lee Curtis.
Az édesapja, a szintén világhírű Tony Curtis által félig magyar származású színésznőt két barátja és egyben pályatársa méltatta a ceremónián. Mindketten már kéz- és láblenyomatokkal rendelkező, világhírű színészek, Melanie Griffith és Arnold Schwarzenegger.
Melanie Griffith az emelte ki beszédében, hogy a Jamie Lee Curtis “Azzá vált, akivé ő akart lenni” és nem hagyta, hogy a kíméletlen filmszakma vagy a média elvárásai mássá formálják őt. Kalifornia volt kormányzója, Arnold Schwarzenegger pedig közös filmjükre, a True Lies – Két tűz között (1994) című filmre hivatkozva méltatta Curtis kiemelkedő szakmai munkásságát.
Az emelkedett hangulatú ünnepségen Jamie Lee Curtis maga is elérzékenyült, amikor azt mondta, hogy életében a legbüszkébb a családjára, a 38 éve tartó házasságára, a két gyermekére, akik már mindketten házasok. Valamint büszke a sok barátjára, akiknek – úgy véli – fontos szerepet tölt be az életükben.
A színésznő később egy riporter kérdésére elmondta, hogy nem mondhatná, hogy álma volt kéz- és láblenyomatot kapni a TLC Kínai Színház előtt, hiszen ahogy nevetve kommentálta “Csupán a kezemet mártottam meg a betonban, nem pedig Nobel-díjat kaptam űrkutatásért.”Majd hozzátette, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy ma itt lehetett és a filmtörténet nagyjainak gyűjteményében őt is megörökítették.
A színésznő a Halloween filmek kapcsán kapta meg az elismerést, melyben 44 éven át játszotta ugyanazt a karaktert és átírta játékával a horror műfaját. A sorozat utolsó darabjának – a Halloween véget ér-nek – tegnap tartották a díszbemutatóját Hollywoodban, azonos helyszínen, a TLC Kínai Színházban. A film Magyarországon is megtekinthető a jövő héttől a UIP Duna Film forgalmazásában.
– Vida Virág –
Kezdőkép: Vida Virág