A nyomozás adatai szerint O. Gyula 2015. január 5-én 12 óra körüli időben BMW típusú személygépkocsijával közlekedett a 47-es számú főúton Debrecen felől Mikepércs irányába, amikor egy kanyarban kisodródott, az útról lehaladt és egy lakóház falának ütközött. A balesetben a 33 éves sofőr és két utasa súlyos, míg egy utasa könnyű sérüléseket szenvedett. A debreceni rendőrök a személygépkocsi sofőrjét gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a terhelttel szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt igazságügyi szakértő bevonásával folytatott nyomozást 2015. május 8-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.